Márton világgá megy!

A Magyar Turizmus Zrt. – együttműködésben a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal és a Tájházak Szövetségével – idén második alkalommal hirdeti meg a Márton-napi Libato(u)rt és Újborünnepet.

Az akció célja, hogy a Márton napi hagyományokat felelevenítse és az ünnepkörhöz kapcsolódó eseményeket népszerűsítse, így járulva hozzá a belföldi vendégforgalom élénkítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. összegyűjtötte és honlapján a libatour.itthon.hu cím alatt, kereshető formában elérhetővé tette a Márton-napi kínálatot az utazni vágyók számára. A Társaság felhívására eddig több mint 240 szolgáltató és programgazda – skanzenek, tájházak, múzeumok, éttermek, pincészetek, borászatok, szálláshelyek és utazási irodák – jelentkeztek. Az érdeklődők tehát számos program, előadás, menüsor, borvacsora, rendezvény, újborkóstoló és szálláshelyi csomagajánlat közül válogathatnak az akció honlapján. A budapesti közönség még Mártonnal, a libával is találkozhat az MT Zrt. utcai gerillaakciójának a keretében, október 29-30-án, valamint november 3-án és 4-én.

2010. október 29-én indul felfedező útra Márton, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumból. Délután, 16.00 óra után Budapest különböző pontjain bukkan majd fel és mindenféle kalandokba bonyolódik. A megszökött liba keresésére a Magyar Turizmus Zrt. csapatokat indít, akik addig követik Mártont, amíg ő megunja a belvárosi utcákon, tereken és piacokon való nézelődést és november 11-én, Márton napon hazatér.

Libánk kalandjait fényképek és vicces videofilmek örökítik majd meg, amint túrája során sok-sok emberrel találkozik és barátkozik a 4-es és 6-os villamos útvonala mentén, vagyis a Moszkva tér, a Margit híd, a Nyugati pályaudvar, a Deák tér és egyéb forgalmas budapesti csomópontok környékén. Aki Mártonnal lefényképezteti magát útközben, megtalálja majd a közös fényképet a Magyar Turizmus Zrt. Facebook oldalán.

Senki ne lepődjön meg közben, ha a libát kereső csapattól „Wanted” feliratú, Mártont ábrázoló plakátot kap, amelyen Márton fényképe mellett, látható lesz az akció honlapjának a címe is: libatour.itthon.hu.

Márton felfedező útja szombaton (október 30.) is folytatódik: reggel 9.00 és 12.00 óra között „bevásárol” a Fény utcai piacon, a Fővám téri és a Batthyány téri csarnokokban, délután 14.00 órától sötétedésig pedig már a Nyugati pályaudvarnál, a Gödörnél és a Deák tér környékén bukkan fel Márton, vagy az őt kereső csapat.
A Millenárison egész nap várják a gyerekeket, akik egy plakáton festhetik tetszőleges színűre Mártont.

2010. október 28. 17:38 - Ker(G)essük együtt Mártont a libát! ©Ker(G)essük együtt Mártont a libát!
Ker(G)essük együtt Mártont a libát!

Az akció következő időpontjai: november 3-a szerda és november 4-e csütörtök lesz, azaz a Márton-napi hétvégét megelőző hét napjai.

A honlapon, a csatolt szórólapon és az utcai gerillaakciókon kívül a Magyar Turizmus Zrt. egyéb marketingkommunikációs eszközökkel, nyomtatott és elektronikus sajtómegjelenésekkel, továbbá közösségi oldalakon folytatott online kampánnyal is népszerűsíti a Márton-napi programokat.

November 11-e Márton napja, amelyhez Szent Márton legendája és számos néphagyomány kötődik. A Márton-napi Libato(u)ron és Újborünnepen szerte az országban skanzenekben és tájházakban, éttermekben és pincészetekben színes programkínálat várja az érdeklődőket, az újborkóstolótól a libavacsoráig, a tollfosztástól a tökfaragásig. Ha kedvet kap egy kicsit hosszabb kiruccanáshoz, válogasson a Libato(u)r ünnepi szállásajánlataiból, amelyek között falusi szálláshelyet éppúgy talál, mint ötcsillagos szállodát.

Böngésszen Ön is a több száz ajánlat között, a libatour.itthon.hu oldalon! Ker(g)essük együtt a libát!