Egy ideig minden a terv szerint halad - Sorsügynökség

Gyakran úgy érezzük, hogy sorsunk igazságtalanul formálja életünket, elveszítjük az idő feletti irányítást és terveink sem szabad akaratunkhoz hűen alakulnak. Sokszor választási kényszerhelyzetbe kerülünk személyes ambíciónk, karrierünk és szeretteink, családunk között. Úgy véljük, hogy láthatatlan erők döntenek felettünk, nevezzük azt sorsnak, vagy véletlennek. Nos, a Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) című filmben új távlatokból közelíthetjük meg ezt a kérdéskört.

Egy ideig minden a terv szerint halad. David Norris (Matt Damon) csak néhány lépésnyire van attól, hogy mandátumot nyerjen a New York-i szenátusba. Kampánybeszéde előtt azonban egy gyönyörű balett-táncosnővel ismerkedik meg. Az eleinte meglehetősen titokzatos Elise (Emily Blunt) gyökerestül felforgatja David sínen lévő életét. Nagyon erős vonzódást éreznek egymás iránt, egyfajta különleges, nem mindennapi vonzódást. Ugyanakkor a szerelmi képsorokkal párhuzamosan, ismeretlen és különös személyek lépnek színre: az úgynevezett Helyreigazító Iroda (sors)ügynökei. Mint kiderül, minden emberhez tartozik egy „terv”, és ez az iroda felügyeli azt, hogy minden a terv szerint történjen.

A program szerint ők nem lehetnek együtt. David-nek választania kell leendő sikeres politikai karrierje és a lenyűgöző Elise között. Ha úgy dönt, hogy szerelmét választja, azzal mindkettejük álmát sírba tiporja, hiszen mindkét terv megváltozik. A sors ügynökei mindent megtesznek, hogy ne találkozhassanak többé, a véletlennek köszönhetően mégis mindig összefutnak. Kihívják a sorsot maguk ellen, hogy szabad akaratukhoz hűen dönthessenek. A film ezt a két elképzelést állítja szembe egymással, és felteszi a kérdést, hogy vajon mekkora szerepe van a sorsnak abban, ha két ember nagyon erősen vonzódik egymáshoz. Személyes döntésünkkel mennyire irányíthatjuk életünket, milyen hatással lehet ez másokra, hol a határ a véletlen és a sors között?

A Sorsügynökség George Nolfi első rendezése (nevét a Testőrből, vagy a Bourne-ultimátumból ismerhetjük, eddig csak produceri és forgatókönyvírói munkát végzett). Nolfi okosan halmoz izgalmat izgalomra, és szépen fokozatosan adagolja nekünk az emberiség nagy, válaszra váró kérdéseit. Meghagyja „a mindenható” létezésének gondolatát, pontosabban egy felsőbb Elnök (a sorsügynökség vezetője) szerepét az emberi sors alakításában. Ő az egyetlen, akinek jogában áll átírni a terveket és neki dolgoznak az ügynökök is. Maga az „Isten” fogalma így érintetlen marad, a főszereplő karaktere viszont emberközelibbé válik. David beletörődik, hogy kockája el van vetve, élete már születésekor megpecsételődött; ellenben azt mégsem tűri el, hogy a sorsügynökség az útjába álljon. Nem érti, hogy érzései miért zavarják az Elnököt, ezért lázadni kezd. A forgatókönyv Philip Kindred Dick novellája alapján készült, innen ered a döcögős cím is. Idő kell ahhoz, hogy megbékéljünk vele, hiszen egyik nyelvben sem hangzik kellően jól. Kindred Dick a fantasztikus filmvilág egyik legelismertebb sci-fi írója, számos regénye nagy sikerű amerikai filmek alapjául szolgált. A természetfeletti világ elszánt rajongójának könyvei mintáján rendezte meg például Ridley Scott az 1982-es Szárnyas Fejvadászt, de Steven Spielberg is az ő ötletei alapján forgatta a 2002-ben bemutatott Különvéleményt.

Matt Damon (A Bourne-rejtély; Zöld zóna) alakítása egyértelműen harcba száll Leonardo DiCaprio két legutóbbi kimagasló szereplésével, a Viharszigettel és az Eredettel, hiszen tematikájánál fogva ugyanarra a kérdéskörre épít. A hollywoodi színész mindig is jó mimikával rendelkezett, ez most is gazdagítja a thrillert, nem mellesleg tisztán beszél és hiteles. Alkata bizalmat gerjeszt, jó színészi tulajdonságainak köszönhetően a néző rögtön szimpatizál vele, és ekkor már át is adja magát a filmnek. Emily Blunt (Az ördög Pradát visel; Farkasember) átlagon felüli módon játssza a szerelmes nőt, ilyenkor tekintete mindig meggyőző. Új barátjáért hatalmas áldozatot hoz, amikor az egyik jelenetben még az ismeretlenbe nyíló ajtók mögé is követi őt.

Az izgalmat keltő, vontatott zene csak rátesz egy lapáttal az intrika tüzére, olykor pedig gyors fordulattal bővíti a kiszámíthatatlan elemek számát. De mindez természetesen előre meg van írva, nemcsak a Sors nagy könyvében, hanem a forgatókönyvben is. A stáb minden részt gondosan összecsatolt és harmonikussá tett, talán egy parázsnyit lehetett volna merészebb, eget rengetőbb a vállalkozás. Mert azért olyasmiről szó sincs, hogy a film megkérdőjelezné létünk mivoltát, csupán (szórakoztatásunk végett) új misztikus elemet illeszt be világunkba.

A végzet emberei megpróbáltak észérvekkel előállni. Felhívták a figyelmet arra, hogy az utca tele van kalapot viselő sorsügynökökkel, akik azért vannak körülöttünk, hogy helyreigazítsanak bennünket. Ez ugyan nem annyira fenyegető, mint a tudatalatti elmemódosítás, vagy az álomból álomba tartó utazás, a Sorsügynökség mégis 2011 első felének legjobb filmje. Nem véletlen, hogy a néző számára kiszámíthatatlan cselekmény ellentétbe kerül az emberi élet predesztinációjával. Vagy véletlen?

8/10 pont

Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) - színes, magyarul beszélő, amerikai film, 104 perc, 2010
Rendező: George Nolfi
Szereplők: Matt Damon (David Norris), Emily Blunt (Elise Sellas), Shohreh Aghdashloo (Mrs. Norris), John Slattery (Richardson), Terence Stamp (Thompson)

Hozzászólások (1)

  • anon
    Szoni

    Izgalmasan hangzik!

    Philip K. Dick ötletei bejönnek, nem hagyjuk ki!:)

     

    márc. 21, 2011