Látszólag igazi - Happy Happy

A zene és a norvég tájképek mind ütős telitalálat: ez a film csöndes. Teret ad a hangoknak; a belső, amúgy hallhatatlan fajtáknak is. Sok humorral, de szókimondóan vezet be magányos, vagy épp hazug emberek konyháiba, hálószobáiba. A Happy happy esetében a hazugság nem bűn, mert rengeteget nevetünk rajta. Sírni pedig csak ott szabad, ahol senki se lát.

Talán nem fair a rendező, Anne Sewitsky Sundance-nagydíját a tengerentúli Golden Globe-okkal és Emmykkel párhuzamba állítani, de mégiscsak a Született feleségek óta tudjuk, hogy a szomszéd - pláne ha új -, sajnos legalább annyira az életünk, mint amennyire az utcánk része. Ilyenkor szinte kötelező szemközti ablakokat, vagy függöny mögül leskelődő embereket bevágni, mert az elemi kíváncsiságot palástolni lehet ugyan, de nem érdemes.
Az ismeretlennek folyton megvan az a varázsa, hogy érdekesebb, és főleg jobb, mint a miénk (bármi is legyen az); és ha emberekről, sőt, emberi életekről van szó, akkor annyira kiabál belőle a tragikum, hogy garantáltan megér egy misét.
Kaja és Eirik (Agnes Kittelsen, Joachim Rafaelsen) barátságos, erdőszéli háza mellé egy nap Elisabeth és Sigve (Maibritt Saerens, Henrik Rafaelsen) költözik be, s ettől Kaja (majd később mindenki más) élete is rögvest megváltozik. Ez az alkotás bizony a boldogságra épít. Vagy inkább arra a látens élményre, amit a magányos és törtető emberek annyira akarnak maguknak. Nem rosszabbak ők az igazi boldogoknál, csak pont nem igaziak: hiányzik belőlük az egyensúly, így nekik csak a kompromisszum marad. Kompromisszum mindennel: a féltékenységgel, a haraggal, a bosszúval, a kíváncsisággal, az irigységgel, a mohósággal, a tudatlansággal, s kompromisszum az ismeretlennel is.2011. szeptember 20. 11:05 - Ez tényleg igazi ©Ez tényleg igazi
Ez tényleg igazi
A Happy happy egy kicsit az ablakban élt életekre koncentrál, és egy kicsit - elég pofátlanul - azt is feszegeti, hogy mi történik a takarók alatt. A gyerekek közös időtöltése pedig legalább annyira számít, mert bár kiegészítő fonalnak indul, sokban hasonlít a Happy happy előtt vetített kísérőfilmre, Till Attila Csicskájára. Ami játékként kezdődik, az később finoman, szinte láthatatlanul beleülteti a bogarat az ember fülébe: miért is fáj ennyire, ha mindaz, ami komolytalan volt, egyszer komolyra fordul? Ez a kérdés a felnőtteknél is fölmerül játék közben, eléggé kiszámítható végkifejlettel, (mert ha ön- és partnerismereti társas’ kerül az asztalra, akkor abból vagy szex, vagy sírás lesz, itt pedig jut bőven mindkettőből). Sőt, énekkari koncertből, hóban futásból és autós veszekedésből is, csak hagynunk kell magunkat sodródni. Elsősorban a zenével, mert az - anélkül, hogy a szám címét lelőném -,igazi borzongós katarzist tartogat a végére, már amennyire egy dallam kiválthat ilyet. És az egész téli-borgőzös hangulat is megéri a pénzét - boldog és boldogtalan játékosoknak egyaránt.

10/10 pont

Happy Happy - norvég vígjáték, 85 perc, 2010.
Rendezte: Anne Sewitsky
Szereplők: Agnes Kittelsen,Joachim Rafaelsen ,Henrik Rafaelsen ,Maibritt Saerens