A Pál Adrienn című film túl a 10.000 nézőn

Kocsis Ágnes cannes-i és Filmszemle-díjas Pál Adrienn című filmje átlépte a 10.000-es nézőszámot Magyarországon, mellyel a legsikeresebb idén bemutatott egészestés magyar játékfilm lett.

A Pál Adrienn hosszú évek óta az egyik legnagyobb hazai sikertörténet. Tavaly Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban debütált, ahol elnyerte a filmkritikusok FIPRESCI-díját. Ezt követően – a magyar filmfinanszírozási rendszer összeomlása miatt – csak idén március 17-én kerülhetett nálunk mozikba, de alacsony kópiaszáma ellenére folyamatos érdeklődés mutatkozott rá. A most elért 10.000 nézővel a Pál Adrienn nem csak a többi magyar művészfilmet, de az összes idén bemutatott egészestés magyar játékfilmet előzte meg.

A Pál Adrienn itthon elnyerte a 42. Magyar Filmszemle fődíját és közönségdíját, de kitüntették a legjobb producer és hang kategóriákban is. Ráadásul külföldi körútja Cannes-nal egyáltalán nem ért véget: folyamatosan szerepel nemzetközi fesztiválokon, a 20. fesztiváldíját pár héttel ezelőtt nyerte el. A film most is folyamatosan műsoron van: jövő hét hétfőn Veszprémben látható közönségtalálkozóval összekötve, Budapesten pedig rendszeresen feltűnik az Odeon, Puskin, Tabán és Uránia mozik programján. A filmet Magyarországon a Mozinet Kft. forgalmazza.