„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.
©btf
A Budapest Fesztiválközpont ajánlata: „Ajándékozzon fesztiváljegyet karácsonyra! A karácsonyi időszakban Budapest több pontján várjuk a Budapesti Tavaszi Fesztivál iránt érdeklődőket. Liszt Ferenc téri Közönségszolgálati irodánk mellett a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárban, illetve új jegyértékesítési pultunknál az Aréna Pláza 1. emeletén a Panoráma lift mellett.
Közönségszolgálatunknál a fesztivál belépői mellett jegyek vásárolhatók egyéb kulturális eseményekre, színházi előadásokra és koncertekre is. Jegyértékesítési pontjainkon az érdeklődők többek között a Művészetek Palotája előadásaira, a 100 Tagú Cigányzenekar decemberi programjaira, a Szent Efrém Férfikar koncertjeire, illetve az Interticket és a Ticketportál hálózatában megtalálható számos színházi és koncerteseményre is vásárolhatnak jegyet.
A jegyértékesítési pontok:
- Közönségszolgálati Iroda
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 11. - Karácsonyi Vásár jegyértékesítő pavilon
V. kerület, Vörösmarty tér – a Váci utca felől - Aréna Pláza – jegyértékesítő pult
1087 Budapest Kerepesi út 9., 1. elemet a Panoráma lift mellett”
Még többet megtudhat a részletekről a Budapesti Fesztiválközpont honlapján: www.btf.hu