A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A filmről az volt az első információm, hogy a Hupikék törpikék alkotóitól. Na mondom, akkor ezt se nézem meg, a véleményem már kifejtettem a film premierjekor. De aztán megnéztem az előzeteset, és megtetszett. Így arra gondoltam miért is ne?? Elvégre nagy animációs film rajongó vagyok, emellett a vámpírokat is kedvelem, szóval hátha jó lesz. És a női megérzés, na meg a jól összerakott trailer végül bejött. Így most merem Nektek is ajánlani a Hotel Transylvaniat. Attól függetlenül, hogy szörnyek a szereplők szerintem a gyerekek sem fognak félni, mert egy eddig talán példa nélküli nézőpontból látjuk az eseményeket.
Csak ajánlani tudom mindenki, bár főleg a 8-12 év felettieknek, mert a szereplők szörnyek, és a poénok nagy része is igencsak a felnőttebb korosztálynak szól. Drakulát eddig nehezen képzeltük el úgy, mint a tini(?) 118 éves lányáért aggódó apa, de most itt az élő példa, hogy egy vérszívónak is van szíve, még ha nem is dobog. A filmben egyébként szinte minden lény megtalálható: múmia, vérfarkas, vámpír, frankenstein. De nem csak Drakula, a jóságos apa figurája nagyon mókás, hanem a tény is, hogy a szörnyek félnek az emberektől. Jó mi? Egy kicsit fordított nézőpontból láthatjuk a dolgokat, mint egy egy klasszikus mesében, vagy akár a Disney rajzfilmekben. Kellett is már a mesevilágnak ez a kis vérfrissítés!
A film rendezője, Genndy Tartakovsky eddig olyan produkciókkal ajándékozott meg minket, mint a Dexter laboratóriuma, a Pindúr Pandúrok vagy a Csillagok háborúja: Klónok támadása című rajzfilmsorozat. Egész estés moziban ez az első jelentősebb alkotása, és úgy fest ő rendezi majd a 2015-ben érkező folytatást is.
Szóval Drakula lánya, Mavis (eredeti hangja Selena Gomez) tinikorba lép, és éppen emiatt úgy dönt szeretne végre kilépni apja árnyékából és felfedezni a világot, azaz elhagyni a 118 éve lakott helyet. Mondjuk azt hiszem ez érthető a részéről, nem? Szerintem igen, de a mi Drakulánk nem így gondolja, ő szinte bármi hajlandó lenne csakhogy biztonságban tudja az ő egyetlen lányát.
Kettőjük kisebb nagyobb csatáiról szól ez a film, szóval lányos apukáknak mindenképp figyelmébe ajánlom, és talán a tinilányok is megtanulhatják ebből, hogy apukájuknak mennyi mindennel kell szembenézni és milyen nehéz neki elengedni az ő kicsikéjét. mert lássuk be, akár hány évesek is vagyunk/leszünk mindig jó apuci kicsi lányának lenni :) Persze néha vannak nehézségek, de ez számunkra (nézőknek) sok vidám percet és hangos nevetéseket okoz. Drakulának a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy a lánya beleszeret egy fiúba, Jonatánba, akivel csak egy probléma van. Ember.
Ebben a hotelben egyébként sok furcsa lény megfordul, mint a Láthatatlan ember, Frankenstein (eredeti hangja: Kevin James) és a felesége, Lujza, egy nagyon nagyon sok kölyköt nevelő(?) vérfarkas házaspár, vagy Murray, a múmia (eredeti hangja CeeLo Green). Még a szakács se semmi, hiszen ő maga Quasimodo.
Összességében egy nagyon vicces, kedvelhető film, akár családilag is könnyen emészthető. Bár vámpírok is szerepelnek benne, vér mégsem folyik, így akár a kisebbeknek is merem ajánlani. Különösen hideg estékre ajánlott, takaró alá bevackolódva, popcornnal a kézben. Jó szórakozást!
Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott
8/10 pont
Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak (Hotel Transylvania) - amerikai animációs film. 2012, 91 perc
Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Rendezte: Gendy Tartakovsky
Szinkronhangok: Csőre Gábor (Drakula magyar hangja), Gulás Fanni (Mavis magyar hangja), Epres Attila (Wayne magyar hangja), Széles László (Frank / Frankenstein magyar hangja), Rajkai Zoltán (Griffin - a láthatatlan ember magyar hangja), Berkes Bence (Jonatán hangja)