2018. június 20. - szerda

„nagyon jól el lehet éldegélni úgy, hogy nem várunk semmit az élettől"

Kinyomtatom...
magvető logo

Michel Houellebecq Goncourt-díjas szerző lesz a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Erre az alkalomra jelenik meg Lanzarote című regénye a Magvető Kiadó gondozásában.

 Michel

A könyvről:

Fordította: Tótfalusi Ágnes
„Nyaralni muszáj” - akkor is, ha az ember nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha kedve sincs az üdüléshez. Mert ha szeretnénk, ha nem, valamit mégiscsak muszáj csinálni, ha már megszülettünk. Houellebecq ötödik ikszbe lépett főhőse a Kanári-szigetek északkeleti részére, Lanzarote-ra fizet be egy útra. Hogy mi található itt? Egy-két vulkán, nemzeti park, meg strand strand hátán. Amiről ebben az elbeszélésben olvashatunk, az távol áll a road movie-k pergő világától. Annál érzékletesebben, pontosabban, és már-már kérlelhetetlen őszinteséggel tudósít viszont arról, hogy a modern ember miként próbál értelmet szerezni napjainak, hogyan tölti el kénytelen-kelletlen a kiszabott időt. Kétségbeesett küzdelem ez, hiszen a főhős, valamint a nyaralás során szinte véletlenszerűen mellé sodródó néhány férfi és nő lelke ugyanolyan sebzett és sivár, mint maga az üdülésre kiválasztott táj. A Lanzarote éles szemmel megírt, szarkasztikus vízió, mely az emberi természet végső mozgatórugóit vizsgálja. Miközben a Goncourt-díjas szerző humorral, szándékoltan sztereotípiákat elsütve ír a különböző európai népek nyaralási szokásairól, a kulturális turizmus perspektíváiról vagy egy pedofilokból álló szektáról, szívbe markoló igazságokat fogalmaz meg a szexualitás mindent elsöprő erejéről, az ember végtelen magányáról és a célját vesztett élet tragikomédiájáról. A Magvető Kiadó ezzel a könyvvel tiszteleg Michel Houellebecq, a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége előtt. 

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

fotó Lantos Zsuzsanna

Egy jómódú család összetört életének töredékeit ismerhetjük meg az olasz író, Enrico Luttmann Szilánkok című darabjában.

plakát

Egyetlen alkalommal levetítik Az ördög jobb és bal keze című western-vígjátékot, majd a Bud Spencer-Terence Hill Emlékzenekar ad koncertet a páros legnépszerűbb filmzenéiből.

Duna Karnevál

Immár hagyományosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi nagykoncertjével veszi kezdetét a Margitszigeten a Budapesti Nyári Fesztivál három hónapon át tartó gazdag programsorozata.