A kutya fekhelye - amely egy sárga műanyag láda – ott volt az egyik szoba előtt az előtérben. Most az ideiglenesen nálunk tartózkodó fiamék szobája előtt. Fiunk panaszkodott az ebre, mert sokat mozog éjjel, „hangosan” szuszog.

Mi lenne, ha a horkolást is bevetné? – erre gondoltam, amikor a telefonban hallottam a kutyára a „panaszt”. De azért minden oké, mert jöttek a történetek: egyik nap mit csinált, másik nap mivel pezsdítette föl a környezete életét – ahogy azt már évek óta megszokhattuk.

November első felében jártunk, kezdtek a dolgok kiegyenesedni otthon és nálam is, amikor ..… éjfél után pár órával hirtelen valami rendkívül szokatlan zajra riadt fel a fiam, a kutya fekhelye felöl jött. Kipattant az ágyból és mivel az utcai fények jól bevilágítják a lakást, pár lépés után rálátott a kutyára. Felkiáltotta a többieket is, s hárman látták a döbbenetes látványt: a kutya félig kiesve a ládájából az oldalán feküdt. Mint az íj, meg volt feszülve a teste: fejét feltartotta, a gerince félkörívű hajlatát a farka is követte. Rángott, kaszált a lába, habzott a szája, a szemei elhomályosodtak. A pisijében feküdt. Egyik családtagom ijedtebb volt, mint a másik – mindenki tanácstalan. Bár az egész nem tarthatott sokáig, a kétségbeesés: vége a kutyának, meghosszabbította számukra a való idő hosszát. A kutya aztán felkelt és el kezdett járkálni a lakásban. Mindent megszagolt, mindent megnézett – mintha ismeretlen helyen járt volna. Nem foglalkozott az emberekkel sem – ha szóltak, odanézett, de folytatta a járkálást. Kellett hozzá 20-30 perc is mire úgy látszott magához tért, tudja, hol van és a körülötte lévő emberek is a helyükre kerültek az agyában.

Reggelre már elég jól volt. Az orvos mondta, hogy nehéz megállapítani, mi lehetett a baja – hiszen már nincsenek tünetei. Ő úgy gondolja, hogy magas a vérnyomása és ez a szívére hat ki, az egész pedig az agyára. Ír neki vérnyomáscsökkentőt. A kutyák vérnyomását - állítólag – nagyon nehéz mérni, így aztán a vérnyomásmérést egy átlag állatrendelőben nem végeznek. Férjem kiváltotta a vérnyomáscsökkentőt – pár nap múlva már viccelődtünk a telefonban, hogy „ Morzsinak be kell állítani a gyógyszerét”, mint egy embernek. De ez csak egy-két napi téma volt, mert újra jöttek a rohamok. Újra vissza az orvoshoz, aki másfajta gyógyszert írt fel neki. Ne terheljük, azaz ne fusson, mint eddig – próbálkozzunk más gyógyszerrel. Hogy hányadik roham, hányadik orvosi vizit után történt, már nem tudom – de végül egy szívvizsgálatra vitték. Ekkor már az is felmerült, hogy a rohamok miatt a szeme világát elveszítheti, mert leválik a retinája. A szívvizsgálat megállapította, hogy semmi baja a szívének. Hát akkor mi a probléma?

A kutya bágyadt volt, nem érdeklődött semmi iránt, feküdt. Egyik hajnalban bement férjem hálószobájába, ott nyüszögött az ágya előtt.
- Még korán van a sétához, sötét van - mondta neki a férjem.
A kutya halkan panaszkodott tovább.
- Na, jó, menjünk - mondta a gazda pár perc után.
Felkelt, de a kutya ott ült változatlanul az ágy előtt.
- Na, gyere öregem, mire vársz? – kicsit viccesen felállította, de a kutya visszaesett a fenekére, a két hátsó lába nem tartotta, a két első lábával tartotta magát ülő helyzetben.

Férjem ölben levitte az utcára, a kutya kipisilte magát és lassan a saját lábán fölballagott a lépcsőn a lakásba. Ez a hátsó lábmerevedése pár alkalommal előjött, hogy aztán mintha mi sem történt volna, újra lábra állt. Aztán rohamok megint. A helyzet valójában nem javult. Egyik reggel férjem azt mondta a telefonban, hogy lehet, nem tudja megvárni a kutya, amíg hazajössz. Sírogattam, a könnyem belefolyt a kagylóba és talán ekkor döntöttünk úgy, hogy a másik két fiúnak is megmondjuk, mi van a Morzsival. Nehéz volt, mert igazából nem is tudtuk, mit mondjunk.

Férjem leállította a vérnyomáscsökkentőt, mert szerinte kimondottan rosszabbul volt tőle a kutya – és tényleg, jobban lett, élénkebb, de sajnos, rohama csak volt. Ekkor jutott fiamnak eszébe az a férfi, akinél Morzsi néha szokott lenni, ő szakember, mit tanácsol? A kutyás összehozta férjeméket egy ismerős állatorvossal, aki azt mondta, hogy vegyék videóra Morzsink rohamát, akkor többet tud mondani. Sajnos, nem kellett sokáig várni, lehetett felvételt készíteni.

Epilepsziás roham, mondta az orvos – ugye ami vagy tényleg epilepszia miatt van vagy valami más betegség az oka, ami epilepsziás rohamot vált ki. Gyógyszert tanácsolt és azt mondta, feltétlenül kell mozgatni, úgy fut, ahogy tud, bízzuk rá. Mozogjon. Kipróbálták az ajánlott gyógyszert, de volt neki mellékhatása, és egy újabb mellett döntött a férjem. Addigra már mindent elolvasott az interneten, amihez hozzájutott. Nézett felvételeket epilepsziás kutyákról is. A kép, ami kirajzolódott előtte, nem volt biztató: Morzsinknak nagy rohamai voltak, amiből a visszaút akár gyógyszerrel is ….. kimondani és leírni se jó, maradjunk ennyiben: talán van visszaút.

Ekkor decembert írtunk és férjem a napokat számolta, mikor érek vissza – igaz, ehhez még nem voltak elegek a két kezén levő ujjai.

Folytatás: Morzsikánk