2018. április 22. - vasárnap

Morzsikánk

dscf4408.jpg

.. talán a kutyamenyországban van vagy az örök vadászmezőkön szaladgál. Magával vitte életünk egy darabját, de tudom, hogy magából sokkal többet hagyott itt nekünk...

…. Elindult az utolsó úton: nem egészen 24 óra alatt 10 rohama volt. Késő délután kezdődött, éjszaka folytatódott, hajnalban pedig egymás követték, hogy aztán másnap délelőtt, délután megismétlődjön. Hajnalban ültem a fotelben, velem szemben a kutya feküdt – egy fájdalomtól összetört kutya. Nézett, néha becsukta a szemét, néha kinyitotta – nézett, ott vagyok-e? Már reggel volt, amikor visszament a helyére. Pár óra nyugalom, s újra kezdődött elölről. A háromszögben (férjem, fiam és én) egész nap izzott a telefonvonal. Mi van, mit tegyünk … A férjem a 8 perce levő buszmegállóból felhívott telefonon, hogy jön haza a munkából, mást nem mondott, de a hangja, az nagyon furcsa volt. Belépett az ajtón, rám nézett, valószínűleg azt a pár mondatot gyakorolta hazafelé jövet, amit most elmondott. Nem válaszoltam rá semmit, én is tudtam, ez az egyetlen döntésünk maradt.
- Mikor indulunk? – csak ennyit kérdeztem.
Fél óra még itthon. Mit mondjak Morzsikának, mit csináljunk még együtt? Átjött az Erzsike is, hogy elbúcsúzzon tőle – hármasban játszottunk kis labdakeresést, kinéztünk az ablakon, mint mikor reggel a gazda munkába ment, volt még egy csapból való ivás, a kedvenc fánál is egy utolsó lábemelés, autóba szállás. Az autózást én harcoltam ki annak idején, igaz, én ülhettem elöl vele. Kicsi volt a hely, nem látott ki, taposta a lábam, de azért szerette. Ugrott be, ugrott ki az autóból. Most ahogy beült, kint felejtette a farkát, majdnem rácsapta férjem az ajtót – kesernyésen elmosolyogtuk magunkat.
Mit mondjak neki?
- Arrafelé megyünk, amerre a Misiékhez szoktunk menni - ismételgettem, simogattam a fejét – és a kutya pár perc után ráhajtotta a lábfejemre a fejét. Olyan jó kis meleg volt, nyugodtan szuszogott – elaludhatott. 10-15 perc után az út felénél járhattunk, amikor felvágódott a teste azon a szűk kis anyósülés előtti helyen, megfeszült, a száját hatalmasra feszített ki a fájdalom… Meg tudtunk állni az út szélén. Több percig feküdt így, de aztán lábra állt, sétált kicsit és visszaült az autóba.
- Egy kis türelem – mondtam neki – mindjárt a levegőn leszel újra, mindjárt megállunk, mindjárt levegőn leszel …
A rendelő előtt már várta a Csaba, de bizony már nem jelentett semmit a jószagú nadrágja sem. Megérkeztek a fiamék, elfogadta tőlük a köszönést és a simogatást, de nem volt nagy farok csóválás sem. Bent a rendelőben a férjem a hátára tette a kezét, én a lábára - a többiek tették a dolgukat.
- Most alszik – mondta az orvos.
Mennyi lehetett? Egy perc, két perc? Nyugodt volt, lecsukott szemhéja mögött az a két ragyogó fekete szeme pihent. Teste abban a félig hasaló, félig oldalfekvő pózban volt, amilyenben akkor aludt el, amikor velünk volt. A szőre ragyogott, telt teste masszívnak tűnt, aludt. Az orvos hozta a sztetoszkópot.
- Leállt a szíve? – kérdezte a férjem, de ez már csak egy formai kérdés volt, csak egy szabványos bizonyosság kérés.
Ugyanazon az úton jöttünk vissza.
- Az utolsó roham miattad volt – mondta a férjem – azért, hogy egy csöpp kétség se legyen benned, hogy nincs más út. Segíteni akart.
- Igen, én is így gondolom – mondtam.
Hat és fél év – majd ennyit töltött nálunk. Élete első 10 hetét kivéve minden idejét velünk töltötte. Hat és fél év alatt a kiskamasz Zsomborból felnőtt lett, a gyerek Csanádból nagykamasz, Misi és Viki meg összetalálkozott. És már olyan mindegy, ki akart és ki nem akart kutyát, meg nem is kutyánk volt, hanem Morzsa, Morzsi, Morzsikánk.

IMG_0013.JPG


A kedvenc erdejében alussza örök álmát. Erzsike szerint a kutya-mennyországban van (egy nagyon kedves filmből való ez a megfogalmazás), vagy talán az örök vadászmezőkön szaladgál – mondom én. A gazda sétáltató cipője ott van mellette, a gazdasszony meg a húsvéti nefelejcset tette a fejéhez. Magával vitte életünk egy darabját, de tudom, hogy magából sokkal többet hagyott itt nekünk.

 

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (5 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Alsó-Ausztriában

Európa leghíresebb fotó fesztiválja, kiállításban kifejezett időutazás, interaktív tárlat az élelmiszertermelésről, lenyűgöző piramisok.

borító

Az élethosszig tartó csúcsteljesítmény titka az amerikai futball sztárjától.

fotó Álomgyár Kiadó

Álneve miatt sokan azt sem tudták, hogy Borsa Brown magyar.