Könyvimádók, figyelem! Még minden lehetséges!

Ahogyan már 4 éve, minden tavasszal, idén is a könyvimádók figyelmére és véleményére számít a legnagyobb könyvkereskedő hálózat, a Libri. 2010-ben keresték először az évtized könyveit, azóta pedig évről évre az előző naptári évben megjelent kötetek versengenek egymással a megtisztelő Aranykönyv-díjért.

A szavazás három fordulóban zajlik, az elsőben még minden könyv érintett lehet, amely az adott évben került kiadásra, utána egy ötvenes listára lehet voksolni, mígnem a harmadik fordulóra leszűkül a mezőny 10-10 kötetre.

Ebbe a fázisba lépett át a verseny április 12-én, hiszen most már 5 + 1 kategóriában magyar illetve külföldi szerzők könyveiből is csak 10-10 maradt. Negyedmillió szavazattal kezdődik meg a véghajrá, ahol mindenki tiszta lappal indul, tehát ha eddigi pártfogoltja, kedvenc könyve nem is került be a legjobbak közé, bármelyik könyvre május 2-ig lehet újra szavazni. Itt az ideje tehát egy kis esélylatolgatásnak!

2013. április 25. 17:38 - könyv 2.jpg ©könyv 2.jpg

Gasztronómia kategóriában tavaly óriási meglepetésre egy színésznő, Hegyi Barbara vitte el a pálmát, vajon sikerül-e újra színművésznek nyernie? Kulka János Önételrajz című kötete ugyanis a legjobbak között van, persze „ellenfélből” is akad bőven, gondoljunk elsősorban Stahl Judit előző 10 évének legjobb receptjeiből készült gyűjteményére, vagy akár a SugarShop designcukrászda megálmodójának, Horváth Eszternek Desszertőrült című könyvére. És ki tudja? Lehet, hogy a villámgyors recepteket, az olcsó recepteket, vagy a saját készítésű bonbonok leírását kedvelik
többen, de a verseny most újraindult! A külföldi gasztroguruk között idén mindenképp új név kerül a listára, hiszen Jamie nem szerepel kötettel a versenyben, de Gordon Ramsay két címmel is jelen van, jelölt a Nigella Express 2. is, a toszkánai könyveiről ismert Frances Mayes kötete, és a főzőműsorokból ismert River Cottage szerzője és Rachel Allen is.

Ismeretterjesztő irodalomban ott találjuk a tavalyi év nagy szenzációját, Nyáry Krisztián Így szerettek ők c. kötetét, melynek történetei a Facebook-ról kiindulva törtek utat maguknak a sikerlisták élére. Böjte Csaba, Pál Ferenc és Bagdy Emőke remek könyvei mellett még két sikergyanús kötetet említünk: Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek c. műve nyilván sok állatbarát számára lett alapmű, Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary c. dokumentumkötete pedig a magyar valóság egy szeletkéjével gazdagította az olvasókat. Érdekes módon a külföldi könyvek között is akad két kutyás
mű, de ott hatalmas eséllyel indul Schwarzenegger Emlékmás című kötete, és a Titok szerzőjének Rhonda Byrne-nek tavalyi műve, a Varázslat is.

Szépirodalmi TOP 10-be került Galgóczi Dóra két könyvvel, Závada Péter, Benedek Szabolcs, Vámos Miklós, de ott van egy-egy Márai és Örkény-mű is. Külföldi szerzők között van Ljudmila Ulickaja, Umberto Eco, Joanne Harris is. Nagy kérdés, hogy J.K. Rowling, aki a Harry Potterért már kapott Aranykönyv-díjat, felnőtteknek írt regényével mit ér el vajon.

Szórakoztató irodalomban is színes a paletta: itt is van duplázónk, a Nők Lapja szerkesztőjeként ismert Papp Diána két könyvével is jelen van a listán, mellett még két újságíróhölgy, Fejős Éva és Szurovecz Kitti is jelölt. Sokak kedvence lett az elmúlt években Fábián Janka, ő is jelen van A német lány c. könyvével, ahogy Tarjányi Péter: A pápa emberei című kötetét is bejuttatták a TOP 10-be a szavazók. A külföldi listán Ken Follett és Tolkien mellett több olyan szerző is van, akik első ízben kerültek fel a 10-es listára. Itt is izgalmas döntés várható!

Gyermek- és ifjúsági irodalomban még mindig tarol a Szent Johanna Gimi és Leiner Laura, ezúttal a 6. és 7. kötettel van jelen, kérdés, ez elég lesz a győzelemhez. Mert azért komoly ellenfelek vannak Telegdi Ágnes, Bartos Erika és Vidra Gabriella könyveinek „személyében”. Mert hogy ne felejtsük el, itt nem a szerzők, és nem is a kiadók versengenek egymással, hanem a könyvek maguk. Külföldi kötetek között Tolkien meséi és az Éjszakai Cirkusz tűnnek favoritnak, persze lehet, hogy végül itt is
más lesz a befutó a jelöltek közül.

Klasszikus kategóriában azok a könyvek versengenek, amelyek korábban jelentek meg, de 2012-ben ismét kiadásra kerültek. Fantasztikus szerzők és kötetek kerültek idén is a legjobbak közé: ki is tudna választani Szabó Magda, Fekete István, Romhányi József, Janikovszky Éva, Márai Sándor, vagy éppen Agatha Christie, Gerald Durrell, Coelho, Erich Kastner között. A teljes listákat nem soroljuk fel, annyi biztos viszont, hogy május 2-án már sokkal okosabbak leszünk, hiszen aznap zárul a szavazás, néhány napon belül pedig hivatalossá is válik, hogy mely kötetek aranyozódtak be a Libri idei Aranykönyv szavazásán.

 Tehát május 2-ig a  www.aranykonyvszavazas.hu -n  várják a szavazatokat!