Juhász Ferenc A tékozló ország

 „A költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szeretetre” – vallja Juhász Ferenc ars poeticájában.

A Kossuth Kiadó a költő 85. születésnapjára jelentette meg új kiadásban, az 1954-ben a Csillag című folyóiratban megjelent eposzát.

A tékozló ország (Egy ismeretlen vándorköltő krónikája 1514-ből) is ennek a szabadságvágynak a korszakos eposza, hatalmas látomás, amely túlnő a Dózsa-parasztháború eseményein, és az emberi lét egyetemes ellentmondásait feszegeti, az emberhez méltó megmaradásért emel szót.

„Hol a szabadság, az emberi?” – teszi fel a kérdést. S a felelet: „Csak percnyi volt, villám-fehér! S jött utána a másik… S búvik az ember verembe, föld alá, s elbúvik önmagába… Riadtság, rémület, s dac a szemekben, de több a néma alázat, a félelem lombosodik…”

Az alcímben szereplő vándorköltő képtelen szabadulni a pusztulás, a züllés elűzhetetlen emlékképeitől, árad belőle a panasz. Szinte érezzük a nyomor robbanásveszélyes felhalmozódását, s a szépség és a szenny, a jóság és a kegyetlenség együttélését meg az elembertelenítő félelmet is. Mindezek láttán a költő eltöpreng, vajon „Ha élünk, hordjuk tovább az idő bűnét?”.

A kötetet Kondor Béla 1956-ban készült Jelenetek Dózsa György idejéből című rézkarc- sorozatában közölt képek illusztrálják. (2990 Ft)

Különlegesség, hogy a kötet számozott, bőrkötéses díszkiadásban is megjelent, amelyet a szerző dedikálása tesz még értékesebbé. (25 000 Ft)


A Kossuth Kiadó sajtóközleménye