MittelCinemaFest 2013

MittelCinemaFest 2013 - XI. Közép-Európai Olasz Filmfesztivál a Puskin moziban, 2013. november 5-14. között.

Az Olasz Kultúrintézet őszi programjának egyik állandó, kedvelt rendezvénye a MittelCinemaFest, amely idén is az olasz filmművészet néhány újdonságával, sikerdarabjával várja a magyar közönséget. Az Olasz Kultúrintézet, az Istituto Luce Cinecittà és a Puskin mozi együttműködésében, immár XI. alkalommal megrendezésre kerülő filmfesztivál a már befutott rendezők és színészek mellett új tehetségek bemutatkozását is lehetővé teszi és példaértékű panorámáját adja a kortárs olasz filmgyártásnak. A MittelCinemaFest nyilvánvalóan hozzájárul a Magyarországon forgalomba hozott olasz filmek számának egyértelmű növekedéséhez. 2013-ban 14 olasz film került a mozikba, ezek közül több is szerepelt az elmúlt évek fesztiválprogramjában. A MittelCinemaFest 2013 nyitófilmje A nagy szépség (rendezte Paolo Sorrentino), mely számos mustrán, többek között Cannes-ban is versenyben volt. A vetítésen jelen lesz a film egyik szereplője, Anita Kravos. A fesztivál programjából kiemelkedik a Federico Felliniről kollégája és barátja, Ettore Scola által készített portréfilm, a De furcsa, hogy a nevem Federico valamint a korábbi filmjeik révén immár jól ismert rendezők, Giorgio Diritti és Paolo Virzì legfrissebb alkotásai, Egy napon menned kell, Minden áldott nap. A fesztivál további filmjei: Itaker (rendezte Toni Trupia, jelen lesz a vetítésen), Egyedül utazom (r. Maria Sole Tognazzi), Jó reggelt, Apa ! (r. Edoardo Leo, vendégünk a vetítésen), Pinokkió (r. Enzo D’Alò), Bellas Mariposas (r. Salvatore Mereu), Kötéltáncosok (r. Ivano De Matteo), Éljen a szabadság ! (r. Roberto Andò).

A mozivásznon láható történetek különböző aspektusokból mutatják be a mai olasz társadalmat: nagyváros és vidék viszonyát, a különböző generációk közötti feszültséget, a standard olasz nyelv és a dialektusok oly markáns különbségét, a munkanélküliség problémáját és a társadalom válságának kérdéskörét. A nagyjátékfilmek mellett idén is helyet kap egy válogatás a RIFF 2013 (Rome Indipendent Film Festival) és a Kalat Nissa Filmfesztivál 2013 rövidfilmjeiből.

A MittelCinemaFest 2013 alkalmából november 5-25. között az Olasz Kultúrintézetben fotókiállítás lesz látható az olasz neorealizmus egyik emblematikus alakjáról, Anna Magnaniról. Anna Magnani arcait, színészi képességeit, valamint filmszerepeit a legnevesebb olasz színházi és fiémes fotósok 15 képén keresztül ismerhetjük meg. A fesztivál vendégei közül két rendező, Giorgio Diritti és Toni Trupia ellátogat a Színház – és Filmművészeti Egyetemre, egy a hallagtókkal folytatott eszmecserére. A fesztivál filmjei olasz nyelven magyar nyelvű szinkrontolmácsolással vagy felirattal kerülnek vetítésre. A részletes program megtalálható az Olasz Kultúrintézetben és a Puskin moziban.