Terje Nordby: Jégszirom

A Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpada 2013. október 31-én mutatta be Terje Nordby: Jégszirom c. háromszereplős kamaradarabját. Dráma az emberi kiszolgáltatottságról Harsányi Sulyom László rendezésében.

Az Ibsen-díjas norvég drámaíró misztikus krimije tele van szeretettel és megbocsátással a szereplők iránt. Emberek ők, akik élni próbálnak, elbuknak, és egymásra támaszkodva fölállnak. Terje Nordby 1949-ben született Norvégiában. Szociológiát tanult és több foglalkozást is űzött, míg 1978-tól szabadfoglalkozású drámaíró lett. 1976-ban részt vett az oslói „Tramteatret” megalapításában: számtalan darabot írt az 1986-ig működő, de máig legendás, független, politikailag radikális színtársulat számára. A színház bezárása után sem hagyott fel a drámaírással: műveit Norvégia minden nagyobb színháza bemutatta, emellett kabarékat, rádiójátékokat és népszerű tévésorozatokat írt (Come back, Liza című hangjátékát a Magyar Rádió is műsorra tűzte Kaszás Attila főszereplésével). Az írás mellett napi rádióműsort is vezet, amely az ünnepekhez, a misztikumhoz, a szakrális eseményekhez kapcsolódik. 1995-ben a Jégsziromért megkapta az Ibsen-díjat. A Jégszirom 2006-os magyarországi ősbemutatójára (Vörösmarty Színház) hazánkba látogatott Terje Nordby, a darab szerzője, és két napot töltött Székesfehérváron. Akkor nyilatkozta a drámájáról, hogy „a történet fiktív ugyan, de a Bűbájos személye valóságos: egyszer hallottam erről az emberről, aki orvos, pszichoanalítikus és rendőrnyomozó egy személyben. Nagy tiszteletnek örvendett, hiszen testi és lelki bajokat egyaránt gyógyított. A hallottak megindították a fantáziámat, ebből született a darab. Amikor nekifogtam az írásnak, felhívtam telefonon - de ő azt mondta, inkább a saját elképzelésem szerint alkossam meg a figurákat és a történetet.”

A norvég fjordok fölötti jeges hegyek között elhagyatott tőzegház. Lakói egy házaspár, az ágybeteg Johanna és a mogorva Andreas. Távol mindentől, teljes egymásrautaltságban, két egymást mérgező ember. Ebbe a fagyos légkörbe robban be a Bűbájos, hogy Andreas kérésére meggyógyítsa az asszonyt. A három ember végzetesen összekapaszkodik. A csodatévő Bűbájos testet és lelket egyaránt gyógyít, mert a testet a lélek betegíti. A halálos titok. Álom vagy valóság? Tudomány vagy sarlatánság? Bűnös vagy áldozat? Varázslat vagy képzelgés? Az októberi bemutatató után november 7-én és 21-én tekinthető meg a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán. Terje Nordby: Jégszirom – dráma. Szereplők: Johanna – Balsai Móni, Andreas – Gémes Antos, Bűbájos – Gula Péter. Zene: Barabás Árpád - díszlet: Harsányi Sulyom László, Csákó Béla - jelmez: Kovács Yvette Alida - dramaturg: Perczel Enikő. Rendező: Harsányi Sulyom László.