45. Debreceni Virágkarnevál

Magyarország egyik leghíresebb ünnepévé nőtte ki magát az 1966 óta negyvenötödjére megrendezett Debreceni Virágkarnevál.

A virágkarneválok történetében több mint 500 virágkocsi-kompozíció, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz „Virágos” program színesítette a rendezvényt.
Idén a debreceni virágkarneválok újabb fejezete kezdődik el, hiszen a rendezvény megújulva tér vissza régi otthonába, a felújított Nagyerdei Stadionba, ahol este látványos show-val zárul a délelőtti felvonulás, „Sztárok és Szirmok - Karneváléj a Stadionban” címmel. A már egyhetes rendezvénynek különleges atmoszférát adnak a gyönyörű új helyszínek, a Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, a Békás-tó. A virágkarnevált ötödik éve közvetíti élőben a Duna tévé, a Debrecen Televízió pedig már évek óta különkiadásban viszi el a város legnagyobb ünnepét az otthonokba.

A menet, hagyományosan a Nagyállomástól indul reggel félnyolctól a Piac utcán, a Hatvan utcán, a Bethlen utcán, illetve az Egyetem sugárúton keresztül a megújult Nagyerdei Stadion rendezvényterére érkezik meg. Hasonlóan tavalyihoz, idén is tizenöt virágkocsi gazdagítja a színpompás menetet. A tizennyolc magyar társulat mellett a világ minden tájáról érkeznek művészeti együttesek, többek között Törökországból, Grúziából, Észtországból, Romániából, Szerbiából, Macedóniából, Lengyelországból, Bulgáriából.
A 45. Debreceni Virágkarnevál díszvendégei:
- Galambos István, az MTVA vezérigazgató-helyettese,
- dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmariufaktúra Zrt. vezérigazgatója,
- Jakupcsek Gabriella újságíró-műsorvezető,
- Gubás Gabi, a debreceni kötődésű színművész,
- Dombi Tibi, a Loki nagy kedvence és
- Mautner Zsófia, gasztroblogger követi figyelemmel a színpompás menetet.

Idén is a nagyközönség dönti el, hogy melyik a legszebb virágkocsi és leglátványosabb felvonuló csoport, szavazataik alapján dől el, hogy ki kapja a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, fél-félmillió forint értékű vázáit.
A közönség a két kategóriában a következő módon voksolhat a díjak sorsáról:
1. SMS-ben augusztus 20-án 10.00-16.00-ig a legszebb virágkocsira lehet szavazni,  mégpedig  a legjobban tetsző virágkocsi sorszámát a 06 20/20-20-220-as nem        emeltdíjas  SMS számra  kell elküldeni.
2. Az információs pontokon található szavazólapot kitöltve és az itt elhelyezett    ládikákba bedobva, augusztus 20-án, 10.00-16.00-ig, dönthetnek arról: „Melyik  felvonuló művészeti csoport tetszik a legjobban?”

A rendkívül gazdag programsorozat a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telnek. A Galiba Gyermekfesztivál, a 3. Debrecen Hangja Döntő és a 3. Debreceni Cseh Sörünnep mellett vadonatúj helyszíneken különleges programok is lesznek.
A Szabadtéri színpadon koncertet ad az idén 60 éves Debreceni Helyőrségi Zenekar, az 1984 óta működő, fennállásának 30. évét ünneplő Debrecen Dixieland Jazz Band és a Gyuláról érkező Royale Dixieland Band, St. Martin, világhírű szaxofonművész, illetve az Alma Együttes is gondoskodik a szórakozásról várhatóan a családok nagy örömére. A karneváli hét Lurkó Ligete a gyerekek számára is sokféle színvonalas és ingyenes programot kínál.
A virágkarnevál napjának délutánján, a Nagyerdei Szabadtérin egy ingyenes program kezdődik: a Karneváli Szieszta, amikor folklórcsoportok lépnek fel színpadon. A Déri téren 13 óráig a veterán autók kiállítását szintén ingyenesen tekinthetik meg a látogatók.

Csak kapkodhatjuk a fejünket, micsoda sztárparádé várható Debrecen főterén, a karneváli héten. Fellép a Napoleon Boulvard, Vastag Csaba és Vastag Tamás, az R-Go, a Hooligans, a By The Way, Bebe, Karácsony „James” János.
Egy másik új helyszínen, a „Sztárok és Szirmok - Karneváléj a Stadionban” című műsorban többek között a virágkocsik felvonulását csodálhatjuk meg, különleges fényjáték és zene kíséretében. A nemzetközi folklórcsoportok bemutatkozóját egy közös produkció teszi még látványosabbá. A színpompás összművészeti forgatagban, a fesztiválhangulatot kitűnően megalapozó mazsorettől a lélegzetelállító akrobaletten át egészen a fergeteges lovasbemutatóig több mint 1500 közreműködő kelti életre a karneváli hangulatot a Nagyerdei Stadion arénaszínpadán.

A hangulatot tovább fokozza az igazi sztárkavalkád! Fellép Bogi, az Eurovíziós Dalfesztivál Dal című televíziós vetélkedőjének döntőse, Szabó Ádám, a Csillag születik és X-Faktor harmonikamágusa, Szabó Dávid, a Budapesti Operettszínház sztárszínésze, az Új Lovas Színház társulata és a BocCavia Acroballet.
A karneváli fieszta a „Made in Hungária” retro bulijával zárul, amikor az utánozhatatlan Fenyő Miklós Dollyval együtt lép fel egy színpadon!
Az esti tűzijáték az Egyetem téren lesz, amelyet erre az alkalomra külön komponált zene kísér. Utána Debrecen legmenőbb DJ-ivel, többek között Dj Németi, Dj Stammer, Dj William hatalmas táncos bulit tart hajnal fél 1-ig, különböző zenei stílusokban.
A programok részletesen a Virágkarnevál és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. oldalain tekinthetők meg.