Óriási siker a telt házas Erkelben

... amire úgy tűnik, megint várnunk kell öt évet!

Fehér Gábor, Kozma Orsi, László Boldizsár, és Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn, Zsédával kiegészülve hétfőn “2x2 így lett öt” címmel tartotta meg Húszéves Jubileumi Koncertjét az Erkel Színházban, melyre 1800 lelkes rajongó volt kíváncsi. Az utolsó napokban az érdeklődők szinte vadászták a jegyeket az interneten, és ezekhez néha már-már aranyárban lehetett hozzájutni. Nem csoda, hisz a koncerten az öt énekesen kívül több díszvendég is fellépett, valamint a 8 fős zenekar magas színvonalú muzsikával kísérte a Művészeket.

Bényei Tamás, a Hot Jazz Band vezetője, és Lázár István jazz trombitás és swingénekes is több dalban közreműködött. Az Emerton díjas Cotton Club Singers-szel 5 évvel ezelőtt találkozhattak utoljára a rajongók a 15 éves, korszakzáró búcsúkoncerten.

A hétfői, Jubileumi, 20 éves, exkluzív környezetben megrendezett koncert a legszélesebb skálán mutatta be a csapat két évtizedét a legemlékezetesebb slágereken keresztül. Olyan dalokat hallhattunk, mint a New York, New York, Money, money, money, Super Trouper, vagy akár a Thank You for the music világslágerek. De felcsendültek más, jól ismert és szeretett Sinatra, Ó Budapest, Abba-Jazz, Hofimánia slágerek ugyanúgy, mint a csapat első sikere a Négy Gengszter. A nézők hol nosztalgikus hangulatban, hol pedig boldogságtól könnyes szemmel fogadták vastapssal a legendás zenekar dalait.

A lányokat Elysian ruhakölteményekben láthattuk, melyeket a nemzetközileg elismert kreátor, Bódis Boglárka tervezett. Lakatos Márk stylist segített abban, hogy a Cotton Club Singers hölgytagjai és az urak között harmónia legyen a színpadon.
A tagok büszkén mesélik, hogy a Jubileumi Cotton Club Singers koncert bevételének egy részével egyben a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai kisbetegeit is támogatták, melyre a gyermekkor Alapítvány vezetői szerint igen nagy szükség van.

Reméljük, legkésőbb öt év múlva velük, ugyanitt...