III. Vendégváró Fesztivál január 22-24. – Vendég az András Lóránt Társulat.

A Bethlen Téri Színház immár harmadik alkalommal lát vendégül egy határon túli magyar színházi műhelyt.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínház után ez alkalommal a frissen alakult András Lóránt Társulat kap több napos bemutatkozási lehetőséget. A marosvásárhelyi társulat, mely Erdély első táncszínháza, január 22-24. közt három estén át látható a Bethlen Téri Színházban. (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.)

A Vendégváró Fesztivál célja, hogy mind teljesebben mutasson be egy-egy határon túli magyar színházi műhelyt a hazai közönség számára, együttműködve a külhoni kulturális szervezetekkel. Az idei meghívott vendég az András Lóránt Társulat, mely bár hivatalosan alig négy hónapja létezik, máris több bemutatót jegyeznek.

Az András Lóránt Társulat születése körülbelül 2010 őszére tehető, amikor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a mozgásművészet szak indításával létrehozta a felsőfokú koreográfiai oktatást. A mai társulati tagok képzése ekkor vette kezdetét a későbbi társulatvezető sajátos szakmai arcéle és koreográfiai módszertana szerint. A társulat névadója, András Lóránt, az első évfolyamokon végzett hallgatókkal alapította meg Erdély első kortárs táncegyüttesét múlt szeptemberben. Az előadásait elsősorban kortárs táncszínházi nyelven megfogalmazó csapat ars poétikája röviden: szakmaiság; erőteljes, eredeti színházi látásmód és folytonos megújulási készség.

Eddigi repertoárjukból két Ionesco darabot hoznak a Bethlen Téri Színházba (Székek és A lecke), illetve egy különleges szakmai csemegével is készülnek. A nyitóesten, január 22-én (19:30) a társulat bepillantást enged alkotói módszertanába és készülő produkciójába a bemutató előtti fázisban. A koreográfia képlékenysége színpadi helyzettől függően címet viselő betekintést szakmai beszélgetés követi a színház kávézójában. A beszélgetés moderátora a fesztivál fővédnöke, Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője.
A szervezők az előkészületek közben fesztiválblogot indítanak, ahol közös véleményalkotásra invitálják a közönséget. Az előadásokhoz kapcsolódó háttér információk és műhelytitkok megjelenítésén kívül a szervezők célja, hogy online platformot kínáljanak a nézőknek a véleményformáláshoz, mindezt egy közös játékba rejtve. A részletek bővebben a blogon olvashatók.

A program:
2015. január 22. A koreográfia képlékenysége színpadi helyzettől függően - szakmai betekintés az András Lóránt Társulat alkotói módszertanába
2015. január 23. Ionesco: Székek
A magányos pillanatok felismerésekor rádöbbenünk arra, hogy az ember által érzékelt világ szerelemközpontú és az élet szerves része a szerelem. A kiteljesedett lét feltétele az a tapasztalás, ahogyan az ember érzelmileg viszonyulni kénytelen a másik nemhez. Vagy él a kínálkozó lehetőségekkel, vagy úgy megy el mellettük, hogy tudomást sem vesz róluk, anélkül fogalmazva meg ki nem mondott véleményét helyzetekről, szituációkról, hogy valaha is megtapasztalta volna azok milyenségét.  Az élet is egy ilyen meg nem tapasztalt, önkéntelen kísérlet, melyben nem a lassú halálba fordulás örömét éli meg az ember, hanem az öröknek hitt változás depresszív reményét.
Szereplők: Györfi Csaba, Pál Alíz, Bezsán Noémi. Rendező-koreográfus: Pál Alíz
2015. január 24. Ionesco: A lecke
A tudás minden áron való megszerzése és birtoklása archetipikus értelemben vett konfliktusforrás – dilemma. Ki kit leckéztet és miért? Isten az embert, ember az Istent, ember az embert – vagy mindenki mindenkit? Mindenesetre szép család: A Mennyei Atya és mely belőle vétetett, a jó tanuló bárány – meg a negyven napos böjt, hogy ne felejtsük az Igét, és a Nagy Zabálás, hogy örömünk legyen mindenben.
Szóval: Végy egy pöttyös ruhás lányt, adj hozzá kellő naivitást, életszagot és tudásszomj utáni vágyat, fésüld meg, és hagyd, hogy menjen, mert biztos találkozása lesz - a lassú halállal. Nyugodj meg: csak az életével fizet. Mint mindenki. ....39., 40., 41., ……
(Györfi Csaba-rendező)
Játsszák: A tanár: Ruszuly Ervin; A tanítvány: Deák Orsolya, A szobalány: Bezsán Noémi. Rendező-koreográfus: Györfi Csaba

Vendégváró fesztiváljegyek:
Jegyár: 2000 Ft; támogatói és VII. kerületi lakosok: 1600 Ft; diák, nyugdíjas: 1200 Ft
Teljes árú (2000 Ft) jegyek esetén 2 jegy vásárlásakor 1600 Ft/jegy
Támogatói és kerületi kedvezmény (1600 Ft) esetén 2 jegy vásárlásakor 1200 Ft/jegy
Diák és nyugdíjas jegyek (1200 Ft) esetén 2 jegy vásárlásakor 1000 Ft/jegy