Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

100 táncos megidézte az ikonikus jelenetet.
A Nemzeti Színház február 20-án mutatja be a 2014/2015-ös évad grandiózus nagyszínpadi előadását, a legendás film átiratából készült új produkcióját, a Körhintát! A darab főszerepeiben Cserhalmi György (aki másodszor lép a Nemzeti színpadára), Szűcs Nelli, Farkas Dénes, Kiss Andrea e.h. és ifj. Vidnyánszky Attila e.h. láthatóak. Az előadásban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 40 táncosa valamint egy hattagú élőzenekar is szerepel.
Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila, társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.
A produkció egyik ikonikus jelenete a lagzi, ahol a két fiatal szerelmes végleg egymásba szeret. Ezt a jelenetet idézte meg február 14-én, a Szerelmesek Napján, kora délután napsütéses ragyogó időben a Nemzeti Színház hajóorrában 100 táncos. A táncosok többször is eltáncolták a jelenetet, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus vezetésével. A Magyar Nemzeti Táncszínház - volt Honvéd Együttes, - profi táncosaihoz sok tucatnyi amatőr táncos csatlakozott, akik videofelvétel alapján tanulták meg a koreográfiát.
A közös tánchoz bárki csatlakozhatott!
A látványos, pörgős, zenés eseményen a Körhinta című produkció művészei meleg teával várták a résztvevőket, táncosokat és természetesen a bámészkodókat.