Idén is jelentős sikereket értek el a magyar animáció alkotói az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a világ legrangosabb animációs eseményén. Klingl Béla Alkotás című rövidfilmje elnyerte a Vimeo Staff Pick-díjat, míg Turai Balázs fejlesztés alatt álló animációs projektje, a Killin' It a MIFA Pitch rövidfilmes kategóriájának Ciclic-díját nyerte el, amely 35 ezer eurós támogatással és féléves vendôme-i alkotói rezidenciaprogrammal jár.

Egyasszony – Tenki Réka előadásában.
2015. október 21-én mutatja be az Orlai Produkció a Fügével közösen az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában, a Jurányi Inkubátorházban. A darabot a nagysikerű Péterfy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezi.
Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás.
Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet."
Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.
Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.
Premier: 2015. október 21. 20 óra, Jurányi Inkubátorház
Következő elaődások:
2015. október 22, 26. 20 óra
2015. november 19. 19 óra, november 20, 27. 20 óra























