Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

MVM Karácsonyi Koncert december 17-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Mozart-est néven ad karácsonyi hangversenyt az MVM Koncertek keretében december 17-én a Zeneakadémián a Liszt Ferenc Kamarazenekar, olyan szólistákkal, mint Vigh Andrea (hárfa), Drahos Béla (fuvola) és Szatmári Zsolt (klarinét). A koncert a Remekművek három tételben sorozat első hangversenye. Csak a legnagyobb zeneszerzők képesek olyan műveket komponálni, melyek rögtön a fülünkbe másznak, bármikor felidézhetők és minden szempontból tökéletesek. Ezeket a kompozíciókat nevezték el mesterműveknek, melyekben a 3 koncertből álló sorozat is bővelkedik.
A négy szerzőt (Mozart, Debussy, Ravel, Saint-Saëns) Párizs köti össze, ugyanis életük egy részét ott töltötték. A másik érdekesség, mindegyik szerző nagyszerű műveket komponált hárfára, melyeket szintén meghallgathatunk a koncerteken Vigh Andrea előadásában. A mesterművekhez természetesen a mesteri előadás is nélkülözhetetlen, amiről Magyarország vezető muzsikusai gondoskodnak. A további fellépő művészek: Kelemen Barnabás és Szabadi Vilmos (hegedű), Fenyő László és Várdai István (gordonka), a Kelemen Vonósnégyes és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vajda Gergely vezényletével.
A sorozat első koncertje december 17-én lesz hallható a Zeneakadémia nagytermében
2015. december 17. (csütörtök), 19.30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
„Remekművek 3 tételben” 1.
Mozart-est – MVM Karácsonyi Koncert
Közreműködnek: Szatmári Zsolt (klarinét), Drahos Béla (fuvola),
Vigh Andrea (hárfa) és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
G-dúr cassation, K. 63, A-dúr klarinétverseny, K. 622
C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K. 299
Rendező: Jakobi Koncert Kft.
Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában, vagy itt.