Vasárnap délután ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a XXI. Magyar Borok Útja Rallye

A hétvége során a versenyzők Somlójenőtől Balatonfüredig számos pincészetet meglátogattak.

Nemcsak a borok megízlelése volt fontos, hanem a különféle feladatok és kérdések sikeres abszolválása is. A sofőröket hibapontok alapján rangsorolták, így az nyerte meg a Rallye-t, aki legkevesebbszer tévedett, leggyorsabban oldotta meg az ügyességi teendőket. Több különdíjat is kiosztottak, így nyereményben részesült a legjobb női páros, a legjobb borok, és nem maradt el a Kóborlók Kupájának átadása sem. A Fekete László, Polyóka Mihály, Tóth Róbert trió nemcsak megvédte tavalyi bajnoki címét, hanem közel 80 százalékos pontszámnövekedéssel önmagát is és az idei mezőny második helyezettjét is túlszárnyalta. A dobogó második fokára a Patvaros István és Tarján Tibor páros fért fel, 1798 ponttal végeztek, vagyis éppen, hogy megelőzték a mögöttük célba érő csapatot. Az abszolút harmadik helyezett 1807 ponttal Turcsi Zsolt, Sudár András, valamint Molnár Attila. Balatonfüred lett idén a Rallye fővárosa, és minden valószínűség szerint a jövő évi, II. Motoros Borok Útja Rallye-n sem marad érintetlenül.

A Földművelésügyi Minisztérium egyik különdíját a Rallye egyik csodálatos pincészete kapta, akik a Nemzeti Borkiválóság Program kezdete óta (2013) állandó és eredményes résztvevői az Országkóstolóknak, boraik minden évben (2013, 2014, 2015, 2016) bekerültek a Borkiválóságok Könyveibe, összesen 5 tételük szerepelt már valamelyik kötetben. Ezen túlmenően, a család ifjabbik borászát a 2012., a 2013. és 2014-es években az „Év Bortermelője” választás 5 jelöltje közé választották. A díjat a Borbély Családi Pincészettől Borbély Gabriella vehette át.

A Magyar Borok Útja Rallye alkalmával hosszú évek hagyományait folytatva nemcsak a versenyzők versengenek, hanem a verseny során velük együtt megismert és általuk kóstolt borok is. A résztvevők és a szervezők idén is keresik, megszavazzák és a befutó után ünnepélyesen kihirdetik a Rallye legjobb fehér, vörösborát és roséját. A XXI. Magyar Borok Útja Rallye legjobb fehérbora a Csali Szőlőbirtok jégbora, a legjobb rosé a Liszkay Pincészet Pinot Noir Rozéja, a legjobb vörösbor pedig a Canter Borház Magnus Balatonfüred – Csopaki Cabernet Sauvignonja volt.

„A verseny minden egyes állomása úgy lett kialakítva, hogy a versenyzők megcsodálhassák a festői szépségű magyar tájat, a vidék hagyományát és a magyar borászok gondos munkájának gyümölcsét, a magyar szőlészeteket és azok kiváló borait. A Magyar Borok Útja Rallye idei versenye a Balatoni Borrégió 6 (a Badacsonyi, a Balatonboglári, a Balaton-felvidéki, a Balatonfüred-Csopaki, a Nagy-Somlói és a Zalai) borvidékének természeti kincseire, híres borvidékeire és különleges zamatának köszönhetően közkedvelt boraira hívja fel a figyelmet. A rendezvény nagy hangsúlyt fektet a kulturált borfogyasztás népszerűsítésére, s miközben egészséges életmódra inspirál, hozzájárul az alkohol mértékletes fogyasztásának tudatosításához is.” (Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a XXI. Magyar Borok Útja Rallye rajtjánál a Kincsem Parkban)