Sikeresen zárt az első Ormánság-Bőköz Fesztivál

Egy "bő"ven mosolygós fesztivál...

Ideális időjárási körülmények között zárult a minőségre alapozó, jókedvű Ormánság-Bőköz Fesztivál. A Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és az Ős-Dráva Látogatóközpontban zajló három napos, 60 eseményt kínáló összművészeti rendezvény több ezer látogatót vonzott a Budapesttől 280 kilométerre fekvő ormánsági kistelepülésekre.

A koncertek, színházi előadások, kiállítások, filmvetítések, beszélgetések, performanszok és helyi értékek felmutatása mellett egy - a vidéki fesztiválokról szóló - konferencia és különböző ökoprogramok is gazdagították a fesztivál programját.
„…végre igazi közösségben érezhettük magunkat, ami már nagyon ritkán fordul elő. Mindenki köszön mindenkinek, az emberek foglalkoznak egymással, szeretettel, odafigyeléssel igyekeznek vendégül látni a hozzájuk érkezőket. És ez talán még a művészeti programoknál is többet ér.” - fogalmazott Szirtes Edina Mókus, az Ormánság-Bőköz Fesztivál zenei vezetője. 

Az óriási érdeklődés miatt Varnus Xavérnak meg kellett ismételnie a szaporcai református templom 1888-as orgonájának felújításáért adott jótékonysági koncertjét. Teltházakat vonzott - mások mellett - Hobo és Szirtes Edina Mókus vonósnégyesének Csokonai előadása, a Filharmónia Magyarország és Boros Misi hangversenyei, de rengetegen voltak kíváncsiak a Karzat Színház játszóudvarára, illetve a Hagyományok Háza műsorára is. A Pécsi Balett, a Forrás és a Tanac együttesek képviselték a táncművészetet. Kiállítások, az Ormánságról szóló dokumentum- és játékfilmek is színesítették a program kínálatot. Fantasztikus hangulatot teremtett Sipos Mihály „bográcsos koncertje” a kicsiny és mesebeli Hétöles tó mellett, s igazi kuriózum volt a tésenfai „Roma ucca”, ahol a nádkunyhóban játszó bogádmintszenti zenekar muzsikája mellett kóstolhatták a hagyományos cigánylecsót és punyát az odalátogatók.

A fesztivál nem hivatalos negyedik napján mintegy 120 gyerek utazott a kémesi általános iskolából Budapestre, ahol a Nemzeti Színházban, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykertben látták őket vendégül előadással, körbevezetéssel és speciális programokkal.