Vámos Miklós: Hattyúk dala

A jelenből indul, napjainktól hátrál a múltba Vámos Miklós új regénye.

Középpontjában egy titokzatos szöveg áll: a hattyús kéziratot minden korban próbálják megfejteni kevés sikerrel. Vámos Miklós új könyve Hattyúk dala októberben jelenik meg.

„Ez egy történelmi regény” – határozza meg a könyv műfaját a szerző, aki öt évig írta ezt a történetet, amely fontos forrásmunkákon, tényeken alapul. A hattyús kézirat mintája például a Yale Egyetem könyvtárában őrzött Voynich-kézirat, amelyről senki sem tudja, miről szól és milyen nyelven íródott. A regény harminckét fejezetében, más-más korszakban tesznek kísérletet arra, hogy a titokzatos hattyús manuscriptumot megfejtsék. „Ez az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és a haladást. Gyászt és reményt” – írja a regényről Vámos.

A más-más korszakban játszódó fejezeteket, a könyv cselekményét nemcsak a titokzatos kézirat tartja össze, hanem a helyszín is: Pécs. Vámos Miklós családjának apai ága pécsi származású: az Apáca utcában laktak, a nagyapjának pedig cipőboltja volt a Király utcában. A regény is a városban és környékén játszódik. „Egy város, egy nép, egy törzs históriája” – olvasható a könyv fülszövegében, és nyomon követhető a magyar nyelv kialakulása is.

„Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza.”

Vámos Miklós Hattyúk dala című regényét októberben jelenteti meg az Európa Könyvkiadó. A város iránti tiszteletből a könyvet elsőként az országban Pécsett mutatják be. Vámos Miklós október 14-én, pénteken 18 órától mesél új regényéről, a benne felbukkanó titokzatos kéziratról, a városhoz fűződő viszonyáról a Bóbita Bábszínház nagytermében (7626 Pécs, Felsővámház u. 50.). A könyvbemutatót Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala támogatja.