2017. november 22. - szerda

A látássérültek életére hívja fel a figyelmet a Fehér Bot Napja

Kinyomtatom...
Fehér Bot Napján

A Földön minden ötödik percben megvakul egy ember.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a Földön 285 millió ember szenved látáskárosodásban, és ebből a vakok száma 2020-ban elérheti a 75 milliót. A szembetegségek legfőképpen a fejlődő országok lakóit sújtják, amely elsősorban a szegénységgel és az egészségügyi ellátás hiányával magyarázható. Október 15-én van a látássérültek nemzetközi napja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vakok és gyengénlátók sajátos élethelyzetére.

A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, és minden percben egy gyermek – ha ez ugyanilyen ütemben folytatódik, akkor a vakok száma 2020-ban elérheti a 75 milliót. Az Egészségügyi Világszervezet statisztikája azt mutatja, hogy ma a világban 39 millióra tehető a vakok és 246 millióra a gyengénlátók száma.

Magyarországon közel 33 ezer vak ember él az, a látássérültek száma pedig meghaladja a 218 ezret.

A sokkoló számok mellett azonban több olyan kezdeményezést felsorolhatunk, amelyek szívügyüknek tekintik a látássérültek segítését. A Bízz Vakon Egyesület és a Láthatatlan Kiállítás a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával rendezvényt szervezett a Fehér Bot Napja alkalmából. Egy forgalmas bevásárlóközpontban paralimpikonjainkkal és hazánk hírességeivel igyekeztek közelebb hozni a látássérültek és látók világát.

„A Fehér Bot Napja egy platformot teremt arra, hogy megkezdődjön a párbeszéd a látássérültek és látó emberek között. Nagy örömmel tölt el minket, hogy évről évre többen vesznek részt a rendezvényen, így közvetlen és játékos formában találkozhatnak a jelenséggel. Ezzel reméljük, lebonthatjuk a képzeletbeli falat a látássérültek és a látók között, így feloldva a szorongást, amely az eltérő társadalmi helyzetből adódik. Egyesület a látássérültek integrációja mellett kiemelt támogatója Orbán Csaba Kabóca látássérült paralimpikonnak” – mondta el Balogh Anikó, a Bízz Vakon Egyesület elnöke.

Ha csupán saját közegünkre gondolunk, egész biztosan eszünkbe jut egy olyan ember, akiről tudjuk, látássérüléssel éli mindennapjait.
„A vakság pszichés és fizikai feldolgozása, illetve elfogadása egész életükben végigkíséri a látássérülteket, nem is beszélve a hétköznapi ügyintézésről, közlekedésről, saját magukról és családjukról való gondoskodásról. A látássérültek nemzetközi napja egy kiváló alkalmat ad arra, hogy valóban nyitott szemmel odaforduljunk látássérült embertársainkhoz” – mondta el Faragó Éva, a Láthatatlan Kiállítás munkatársa.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Az Aurora Borealis - Északi fény 4. hete szerepel az országos mozi top10-ben!

plakát

Magyar iparművészek szalonbemutatója.

aftermovie

Negyedszázados történetének legvonzóbb fesztiválját hozta idén a jubileumi Telekom VOLT Fesztivál.