A SkyShowtime nyilvánosságra hozta a valódi bűnesetet felgöngyölítő, exkluzív drámasorozata, a Happy Face (A mosolygós gyilkos) hivatalos előzetesét és premierdátumát. A sorozat május 8-án érkezik, rögtön három epizóddal. A premiert követően az új részek hetente jelennek meg.

Közeleg az Oscar gála, és csak úgy mint tavaly, idén is szurkolhatunk magyar alkotásnak!
Deák Kristóf az első olyan magyar filmes alkotó, akit jelöltek a legjobb élőszereplős rövidfilm Oscar díjára, így a február 27.-i Oscar gála történelmi jelentőségű lehet a hazai filmeseknek! Hogy méltóképpen ünnepeljük a film eddigi sikerét (hiszen a jelölés is óriási értékkel bír), ezért február 25-én, szombaton, este 20 órakor főműsor időben lesz látható a Mindenki az HBO-n!
Kovács Gellért Filmszerész, a Cinemax csatorna filmszakértője a film kapcsán egy különkiadással is készült a „Filmszerész megmondja” sorozatában. A rövid és ütős videó kritikájában külön kiemeli, hogy „a film visszahozza azt a kellemes tanulsággal szolgáló, jól megcsinált ifjúsági filmes vonalat, amelyre már nagyon régóta nem láthattunk példát” és „nemcsak azért kell szurkolnunk a filmnek, mert magyar, hanem azért is, mert megmenthetőnek mutatja a világot!"
A Filmszerész megmondja – Mindenki videó kritika
Mindenki – Február 25-én, szombaton 20 órától az HBO-n, illetve már elérhető az HBO GO oldalán, március folyamán pedig többször is megtekinthető lesz a Cinemax csatornáin!