Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

Amerikai fesztiválon versenyez a magyar sorozat.
Most vasárnap, március 12-én újabb nemzetközi megmérettetésen vesz részt az HBO nagysikerű sorozata, az Aranyélet. Ezúttal az Austinban (Texas, USA) megrendezésre kerülő SXSW (South by Southwest) fesztiválon a „legjobb főcím” (Excellence in title design) kategóriában olyan alkotásokkal versenyez majd, mint a Westworld, a Stranger Things, Into the Badlands vagy épp a The Crown.
A zseniális főcím, amely rejtett utalásokat tartalmaz a sorozat történetével kapcsolatban (elég csak megfigyelni, mi történik Márk, Mira vagy Hollós karakterével a videóban), az alábbi linken látható.
Ugyanakkor nem ez az első nemzetközi jelölése az Aranyéletnek, hiszen tavaly ősszel a genfi filmfesztiválon és a lengyel Cameraimage fesztiválon is a jelöltek között volt, ezzel pedig az HBO első olyan magyar saját gyártású sorozatává vált, amely nemzetközi szinten is felveszi a versenyt a legnagyobb alkotásokkal.
Az Aranyélet mindkét évada már elérhető az HBO GO-n, a 2. évad első epizódja pedig regisztráció nélkül megtekinthető.
A videó alkotói
Rendező: Gergely Regula, Producer: Balázs Lóth
Operatőr: Dániel Szőke, Hangmérnök: Tomek Siadak, Péter Mári
VFX Supervisor: Zoltán Benyo, VFX Project Lead: Lajos Kondor
Zenemű cím: Family, Zeneszerző: Fülöp Péter
Szövegíró: Fülöp Péter, Előadó: Jónás Vera
Zenei Producer: Fodor Máriusz