Kolbász- és Sódarmustra Gyulán

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Gyulai Kolbász-és Sódarmustra.

A háromnapos rendezvény (március 31-április 2.) célja a hagyományos módon készített füstölt termékek és szárazkolbászok nemzetközi bemutatása, népszerűsítése, élményközpontú kiállítása, mely egyben a termelők szakmai versenye és vására, valamint a Gyulai Kolbász, mint Hungarikum népszerűsítése.

A rendezvény keretein belül hagyományteremtő szándékkal megemlékeznek a szervezők a híres gyulai hentesmesterekről. A Gyula System Kft., mint a rendezvény szervezője, minden szakmai megjelenésben hangsúlyt helyez Gyula gasztronómiai és turisztikai értékeinek bemutatására, illetve a hungarikumok népszerűsítésére. A város, térség gasztronómiai értékeinek bemutatása alatt lehetőséget biztosít a helyi értékek megjelenítésére is. A Gyula System Kft-nek sikerült megnyernie a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületét a rendezvény gasztronómiai vonatkozású programjai szakmai felügyelőjének, ezzel is biztosítva a rendezvény magas gasztro-szakmai színvonalát.

A rendezvény az évek során rangos kulturális és gasztronómiai fesztivállá vált, amely a turizmus szempontjából azért kiemelkedő jelentőségű, mert nem a főszezonban rendezik meg, hanem a kora tavaszi időszakban.
A programok igényessége mellett jól érvényesül a minőségi húsipari termékek kínálta különleges gasztronómiai élmény, hisz kiváló, többnyire „kézműves” hentesek által készített, kínált sonkák, füstölt húsok, kolbászok csábítják kóstolásra a vendégeket. A hagyományos húsfeldolgozási szokások, módszerek jelenléte mellett természetesen a disznótoros ételek többsége is kóstolható a rendezvény idején. A Gyulai Kolbász-és Sódarmustra a kiváló ételek, húsipari termékek kóstolásának, a nagyszerű magyar italok ízlelésének és a mindezekhez kínált kiváló programok színes kavalkádjának különleges, néhány csipet gyulaisággal megfűszerezett koktélja, mely reményeik szerint egyben télbúcsúztatóként lendületesen megindítja az évet.

A Gyula System Kft és a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete meghirdette a Szárazkolbászok és Hagyományos eljárással készült Sonkák és Füstölt termékek Nemzetközi Versenyét, valamint az I. Viharsarki Kolbász Bajnokságot. Magánszemélyek, cégek, húsipari termékgyártók jelentkezését várják. A verseny két termékcsoportban kerül megrendezésre: szárazkolbászok és füstölt termékek versenye. Idén első alkalommal meghirdetésre kerül a „Viharsarki Kolbászbajnokság”. Ezen a versenyre nevezett helyileg a „Viharsarok” területéről származó kolbászok vesznek részt. A nevezési lapok letölthetők itt.

A verseny zsűrizése 2017. április 1-én 10 órától a kiállítói sátorban, az eredményhirdetése április 2-én 15 órakor a fesztiválsátorban.
2017. március 31-április 2. VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra