Hamarosan startol a második Humen Film Festival

2017. szeptember 14–17. között a Humen Media Hungary második alkalommal rendezi meg a Humen Film Festivalt a budapesti Művész Moziban.

A fesztivál egyik célja, hogy a hazai LMBTQI és a melegbarát közösségek körében évek óta sikeres, több ezres példányszámú, ingyenesen elérhető Humen Magazin mozgókép formájában is láthatóvá tegye értékeit és gondolkodását. Köszönhetően annak, hogy a közösséget a hazai vállalati szektor kezdi megismerni és felismerni mint célközönséget, az eseménynek idén jóval több támogatója van, mint a megelőző évben. A fesztivál ideje alatt beszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők, többek között a meleg szerepekről Gát György és Szabó Iván rendezők és Hajnal János színész beszélgetnek, majd a HIV és AIDS prevencióról szakértők, egy az arcát nyilvánosan vállaló illető és Petróczy Zoltán (Lady Dömper) tárgyalják ki a témát.

A Humen Film Festival célja az is, hogy a vetítésre kerülő alkotásokon keresztül mutassa be az LMBTQI közösség hétköznapi életét, és különböző témaköröket és élethelyzeteket feldolgozva egy optimista, bizakodó személetet tükrözzön, ezért a rendezvény középpontjában az életigenlés és a pozitív események állnak.
A 2017-es fesztivál a nagy költségvetésű, közönségsiker darabokra fókuszál, amik hazájukban elnyerték a kritikusok és a nézők tetszését is. A programban így megtalálható német és ír ifjúsági film, dél-koreai történelmi királydráma és svéd életrajzi film is. A független filmgyártást egy argentin és egy francia romantikus darab képviseli – ez utóbbi a 2016-os Berlinale győztese volt LMBTQI-kategóriában. A vetítésre kerülő filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók.

A fesztivál egyik kiemelkedő alkotása a Tom of Finland, melyet Dome Karukoski rendezett. „Finnország egyik leghíresebb alakja még művésznevében is hazáját idézi. A Tom of Finland néven alkotó Touko Valio Laaksonen (1920-1991) ikonikus figurája a queer kultúrának. Több mint négy évtizedes pályafutása alatt körülbelül 3500 rajzot készített, szereplői pedig rendre hipermaszkulin férfiak. A művészettörténészek ma már a homoerotikus képzőművészet legmeghatározóbb alakjaként tartják számon, pedig 19 éves korában csak saját szórakoztatására kezdett rajzolni. A második világháborúban is szolgáló Laaksonennek karrierje során a cenzúrával is meg kellett küzdenie, mire a meleg mainstream csúcsára érve saját kiadót hozhatott létre műveinek. Életéről most az egyik legsikeresebb finn rendező, a csak kasszasikereket jegyző Dome Karukoski készített egészestés mozifilmet.”

Erdei Zsolt, a Humen Media Group alapítója így fogalmaz a fesztivállal kapcsolatbanhttp://humenfilmfestival.com: „A Humen Magazin mottóját, miszerint a lap »nem egy magazin melegeknek, hanem egy melegmagazin mindenkinek«, a nagyközönségnek szánt eseményeinknél is igyekszünk hangsúlyozni. Ebből kiindulva született meg a Humen Film Festival idei szlogjenje is, ami szerint a Humen Film Festival nem egy filmfesztivál melegeknek, hanem egy meleg filmfesztivál mindenkinek.”

Érdekesség, hogy a nyitó film után, szeptember 14-én az érdeklődők egy beszélgetésen vehetnek részt, melynek témája a meleg szerepek megformálása a filmvásznon és a színházban. A beszélgetés résztvevői között megtalálható Józan László és Hajnal János színművészek és a formabontó, Viharsarok című film forgatókönyvírója Szabó Iván. Szeptember 15-én a Théo és Hugo film előtt HIV és AIDS témájú beszélgetés lesz,  melyen neves orvosok, továbbá egy nevét és arcát nyíltan vállaló HIV pozitív fiú is megszólal majd. Ezt a beszélgetést Petróczy Zoltán (Lady Dömper) vezeti.
Az eseményre már szeptember elejétől kaphatók jegyek a muveszmozi.hu oldalon vagy a filmszínház jegypénztárában. A filmekről részletes információk itt olvashatók.