„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Az új évad első találkozója A kaukázusi krétakör előadásához kapcsolódik.
2017. október 26-án várnak minden érdeklődőt az előadás után! A Miskolci Nemzeti Színházban két éve indult Kritikus óra sorozatban idén először Bertolt Brecht darabja kerül terítékre. A programban a látott darabról beszélgetnek meghívott vendégek, Bujdos Attila, Gabnai Katalin, Kovács Bálint, Stuber Andrea, Zappe László kritikusok – pro és kontra. A beszélgetést Papp Tímea kritikus moderálja.
A kritikusok mellett ez alkalommal is közreműködnek a Slam Poetry Miskolc tagjai, akik slamreflexüket, versbe foglalt kritikájukat osztják meg a nézőkkel. A Kritikus órára az előadást követően a Játékszínben kerül sor, az eseményre a belépés díjtalan.
A Miskolci Nemzeti Színház legkisebb játszóhelyén, a Játékszínben mutatták be A kaukázusi krétakört szeptember 30-án. A mintegy hetven szereplőre írt darabot tizenhárom színész játssza Szőcs Artur rendezésében. Az igazságról és jóságról szóló tandrámát csak 16 éven felüli nézőinek ajánlja a teátrum.
Polgárháború dúl. Éjszaka van, a palota üres, mindenki elmenekült. Az ellenség bármely pillanatban felbukkanhat. Egy szolgálólány térdel egy alvó kisgyerek mellett az elhagyatott udvaron. A kormányzó feleségének gyereke, akit anyja hátrahagyott a nagy sietségben. Innentől kezdve a szolgálólány és a kisfiú sorsa összefonódik. A lány vállalva minden kockázatot, éhezést és kirekesztést, a gyerekkel együtt menekül az üldözők elől. Majd rövid időre ismét béke lesz: a vérszerinti anya visszaköveteli a gyermeket, akit egyszer már elhagyott. Bíró elé kerül az ügy. Mi lesz az ítélet?
Igazság, jóság, anyaság a legvéresebb időkben, mindez Brecht kíméletlen világában, amely nem mutatja jobbnak az embereket, mint amilyenek, de előtérbe helyezi azokat, akik tartásukkal kitűnnek a tömegből.