Sissi Őszi Tánchét 2017.

Hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivál a Bethlen Téri Színházban.

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett táncfesztivál a hetedik kerületben november 18-24-ig. A program idén ismét a vidéki táncműhelyeket – soproni, győri, miskolci, veszprémi, kecskeméti – állítja fókuszba. A fesztivál 0. napján bepillanthatunk a Magyar Állami Népi Együttes táncművészeinek alkotásaiba, zárásként pedig fellép a házigazda Közép-Európa Táncszínház is.

November 17-én a Magyar Állami Népi Együttes fiatal koreográfusainak díjnyertes alkotásaival indul a Bethlen Téri Színház Sissi Őszi Tánchét című rendezvénysorozata. A túloldalról című előadás keretében három alkotó mutatkozik be, akik nemcsak kiváló táncosok, de a jövő koreográfus-generációjának is ígéretes tehetségei. Nemes Szilvia, Ágfalvi György, és ifj. Zsuráfszky Zoltán karakteres, kiváló táncosok, akik nemcsak meghatározói a Magyar Állami Népi Együttes arculatának, hanem a jövő koreográfus- generációjának is ígéretes tehetségei. Az alkotók színes egyénisége visszatükröződik műveikben is, van, hogy a groteszk felé hajlanak, máskor játékosak, olykor drámaian megrendítően vallanak az őket foglalkoztató témákról.

Sissi születésének 180. és a koronázás 150. évfordulója alkalmából számos kísérőprogrammal bővült az idei fesztivál:
a Madách téren táncperformansszal készülnek minden nap fél 5 és 5 óra közt, a  Bethlen Galériában Éder Vera fotókiállítása nyílik 19-én a Miskolci Balett előadása előtt, a mínusz egyedik napon pedig az Art+ Cinema Az utolsó tangónk című filmet vetíti. A kísérőprogramok sorában újdonság, hogy november 18-án a Róth Miksa Emlékházban a múzeum igazgatója, Fényi Tibor tart rendkívüli előadást és tárlatvezetést Sissi és Ferenc József Róth Miksával való kapcsolatáról. A múzeumi program és a kiállítás látogatása is ingyenes.
Jegyek: jegy@bethlenszinhaz.hu
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen tér 3.