2018. április 26. - csütörtök

Kiosztották az Anilogue Fesztivál díjait

Kinyomtatom...
plakát

Az egészestés animációk versenyét A hegyek és vizek könyve című kínai animáció nyerte, A világ innenső végén, a zsűri külön elismerését kapta.

A rövidfilmek versenyében A teher című animáció nyerte a 15. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2000 eurós díját, Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című rövidfilmje, a Lerajzolni valakit kilencszer, a Nem történik semmi és a Manivald külön elismerésben részesült, utóbbi kapta a közönségdíjat is. Vasárnap a Kinoban megtekinthetőek a nyertes kisfilmek, az Urániában 17 órakor pedig A kenyérkereső című ír-luxemburgi-kanadai film, melynek bemutatóra a produkció magyar származású forgatókönyvírója, Anita Doron is Budapestre érkezik.

Az egész estés versenykategória győztes filmjét, A hegyek és vizek könyve című animációt Hszuan Liang és Csun Csang rendezte. A filmben egy 16 éves lányt delfinként az emberek közé küldenek beavatási szertartása részeként. Amikor bajba kerül, egy fiatalember az élete árán menti meg, ezért a lány hálából megpróbálja feltámasztani a fiú lelkét. Page, a zsűri elnöke azt mondta: a zsűrire mély benyomást tett a kínai alkotás történetének egyedülálló és varázslatos univerzuma, valamint emlékezetes és összetett karakterei. A testület szerint a rendező a két- és háromdimenziós technikát is sikerrel használta fel a szórakoztató és gazdag látványvilágú film létrehozásában.

A mezőnyben versenyzett még az iráni Teheráni tabuk, a Zombillénium belga-francia és A saját hangod című japán alkotás. Katabucsi Szunao filmje, A világ innenső végén a zsűri külön elismerését kapta, mert érzékeny és részletes leírását adja egy japán kis közösség hétköznapjainak, amelyet mélyen érintenek a korabeli történelmi események, a második világháború. Az egész estés animációkat értékelő nemzetközi zsűri tagja volt Jacques-Rémi Girerd rendező-producer, Kimmo Sillanmikko producer, fesztiváligazgató, Shelley Page animációs tehetségkutató és Vassilis Konstandopoulos filmforgalmazó.

A rövidfilmes mezőnyben harminc produkció versengett a fesztivál egyetlen pénzdíjas elismeréséért, a 2000 eurós fődíjért, amelyet végül a svéd Niki Lindroth von Bahr alkotása, A teher kapott meg. A kategória zsűrijében volt Nancy Phelps animációs szakújságíró, Javier Mrad filmrendező, Katariina Lillqvist filmrendező és Tamás Patrovits filmrendező, fesztiváligazgató. A grémium szerint A teher eredeti módon használja a bábanimációt, és különlegesen ötvözi a zenés színházat a társadalmi kérdésekkel.

A három, versenyben szereplő magyar munka közül Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje kapott külön elismerést az argentin zsűritagtól, Javier Mradtól, aki a film szépségét és költőiségét méltatta. Phelps külön elismeréssel jutalmazta Chintis Lundgren Manivald című rövid animációját, Lillqvist pedig a Nem történik semmi című munkát, amelyet Michelle és Uri Kranot rendezett. Patrovits Sasha Svirsky Lerajzolni valakit kilencszer című alkotását jutalmazta. A fesztivál közönségdíját a Manivald kapta.

Az ötnapos fesztiválon 13 egész estés filmet és 200 új rövid animációt láthatott a közönség. A programban a vetítések mellett kiállítások, workshopok és koncertek is szerepeltek. Kiemelt figyelmet kapott a függetlensége centenáriumát ünneplő Finnország és a százéves argentin animációt ünneplő Argentína.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A rossz árnyék

Pénteken kezdődik a 28. Tartóshullám Mediawave Együttlét, ezeket a filmeket ne hagyd ki! Válogatás a filmes programból.

plakát

Magyarországi moziban most először, egyetlen alkalommal.

plakát

A kilencvenes évek legnagyobb slágereit jegyző dance-sztárok lépnek fel az idei Telekom VOLT Fesztivál utolsó napján.