Premier előtti vetítés 2018. január 20-án.

A márciusi magyarországi mozibemutató előtt az Uránia Nemzeti Filmszínház január 20-án 18 órakor premier előtti vetítésen mutatja be Karen Sahnazarov Anna Karenina – Vronszkij története című filmjét.

A korábban meghirdetett pódiumbeszélgetés a film rendezőjével, Karen Sahnazarovval, napjaink orosz filmművészetének egyik meghatározó alakjával, a Moszfilm jelenlegi igazgatójával előre nem látható elfoglaltsága miatt elmarad.

Karen Sahnazarov filmrendező Anna Karenina – Vronszkij története címmel új megközelítésből dolgozza fel Lev Tolsztoj halhatatlan történetét. A forgatókönyv Vikentyij Vereszajev A japán háborúban című regényét ötvözi a Tolsztoj-művel, de úgy, hogy az eredeti alaptörténeten és a párbeszédeken semmit sem változtat. A film az 1904-es orosz-japán háború idején játszódik. A sebesült Vronszkij gróf találkozik nagy szerelme, Anna Karenina fiával, Szergejjel, aki katonaorvos. Szergej magyarázatot kér tőle, mi sodorta anyját annak idején öngyilkosságba. Vronszkij felidézi szerelmük történetét, amelyért Anna vállalta a szakítást férjével, fia elvesztését és a nagyvilág megvetését. Sahnazarov feldolgozása új oldalról világítja meg a hősnőt. Jelizaveta Bojarszkaja alakításában Anna érdesebb, kiszámíthatatlanabb; bizonytalansága, szenvedése őszinte szerelmében is állandó feszültségeket szül, ami még plasztikusabbá teszi a hősnő sorsának tragikumát.

Karen Sahnazarov, az 1952-ben született alkotó a nyolcvanas évek óta az orosz filmművészet egyik meghatározó egyénisége. Sikeres lírai vígjátékokban villantotta meg először mesterségbeli tudását, majd a peresztrojka idején közéleti témák felé fordult. A fiatalok szkeptikus, ironikus látásmódját érzékeltette egyik legnagyobb sikere, a Más, mint a többi (1986). Az ő nevéhez fűződik a korszak kultikus abszurdja, a Zéró város (1988). Komoly nemzetközi elismerést váltott ki a Malcolm McDowell és Oleg Jankovszkij főszereplésével készült A cár gyilkosa (1991), amely első ízben dolgozta fel a cári család 1918-as meggyilkolásának történetét.  Sokak szerint művészetének csúcspontja az 1990-es évek válsághangulatát érzékeltető, epizodikus szerkezetű A telihold napja (1998). Ugyanebben az évben kinevezték a Moszfilm vezérigazgatójának. Az évek során technikai korszerűsítéssel sikerült talpra állítania a stúdiót, ám a sok kompromisszumot követelő tevékenység egy időre megtörte művészi pályáját. A visszatérést jelenbe ültetett Csehov-adaptációja, a 6-os számú kórterem (2009), majd a háborús témájú Fehér Tigris jelentette – ez utóbbit az Urániában is láthattuk a 2014-es Moszfilm Napokon, a Szerelem a Szovjetunióban (2013) című munkájával együtt. Új vállalkozásából, az Anna Kareninából nyolcrészes tévéváltozat is készült. 

A főszereplők: Jelizaveta Bojarszkaja és Makszim Matvejev
A film két főszerepét a kortárs orosz film népszerű színészházaspárja alakítja. Ma már mindketten igazi sztárok. Bojarszkaját Az admirálisban láthattuk, Matvejev filmjei csak alkalmi vetítéseken jutottak el hozzánk, az orosz film iránt érdeklődők a Jampecek (2008) egyik főszereplőjeként emlékezhetnek rá. Új, közös filmjükről így nyilatkoztak:
„Tolsztoj ellentétes vonásokkal ruházza fel Annát, együtt jelenik meg benne a démoni szenvedély és a gyermeki ártatlanság. Számomra ez a regény egy fiatal nőről szól, aki először találkozik az igaz szerelemmel. Sokszor úgy véljük, egy érett asszony, aki el tud igazodni a világban. Ám erről szó sincs, hisz 28 éves korában hal meg.” (Bojarszkaja)
„Alekszej Vronszkij kora társadalmának embere, annak szellemében nőtt fel és szemléli a világot. Úgy érzem, Vronszkij egy kisfiú, egy gyerek, aki nagyon szűklátókörűen tekint a családi életre.” (Matvejev)

„Sokszor szerettem volna már filmet csinálni a szerelemről, és a témában mi lehetett volna érdekesebb, mint az Anna Karenina? Úgy érzem soha nem írtak még jobb művet, és talán már nem is fognak a férfi-nő kapcsolatról. Ezért is törekedtem arra, hogy pontosan kövessem az eredeti szöveget a filmnek abban a részében, amely Anna, Vronszkij és Karenin kapcsolatáról szól. Számomra a regényben az ő történetük a legérdekesebb. Ezért aztán se a történeten, se a párbeszédeken nem változtattam. Az is fontos volt, hogy a színészek életkora nagyjából megegyezzen a hősökével. Úgy döntöttünk, a belső tereket nem elektromos eszközökkel világítjuk be. A kandalló fénye teljesen más világot, térszerkezetet, illatokat, színeket teremt. Ez a sárgás, vibráló fény az arcjátéknak is más dimenziókat ad.” (Karen Sahnazarov gondolatai a filmről)