2018. november 19. - hétfő

Megvannak a Magyar Filmdíj jelöltjei

Kinyomtatom...
plakát

Március 11-én, vasárnap derülnek ki a 3. Magyar Filmhét nyertesei.

Sikeresen lezajlott a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával megrendezett 4. Magyar Filmhét.

Február 8-11. között a közönség a Corvin moziban megtekinthette a 2017-es év filmtermésének legjavát. A vetítéseket nagy érdeklődés övezte, több film teltházzal futott. 5 kategóriában 131 film versenyzett és a nézők további 19 versenyen kívüli alkotást is láthattak. A Magyar Filmakadémia vasárnap este hozta nyilvánosságra a tagok titkos szavazásának végeredményét, hogy a 23 kategóriában melyik 5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra. Az ünnepélyes díjátadót március 11-én este a Vígszínházban rendezik meg. Ott derül majd ki, hogy kik kapnak idén Magyar Filmdíjat.

Öt kategóriában összesen 131 film versenyzett a 4. Magyar Filmhéten a Corvin moziban. A seregszemlére az alkotók a 2017-ben Magyarországon mozi forgalmazásba került, televízióban sugárzott, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették. Magyar Filmakadémia tagsága titkos szavazással döntött az idei jelöltekről.

Az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a  Kincsem és a Testről és  lélekről versenyezek a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjért. A tévéfilmek közül a benevezett négy alkotás, az Árulók, a Csandra Szekere, az Egy szerelem gasztronómiája és az Utolsó adás kaptak jelölést. A legjobb dokumentumfilm kategóriában az Egy nő fogságban, az Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, a Granny Project, az ULTRA és a Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja kapták a legtöbb szavazatot. A legjobb kisjátékfilm kategóriában A Kockaember, az Asszó, a Cinematographer, a Földiek és a Zabigyerek vannak a jelöltek között, míg az animációk közül A kozmosz nagykövetei, az  Albrecht Dürer rinocérosza, az Egy komisz kislány naplója - 2.epizód: Mr.Barnum cirkusza, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek és a WireLess kapta a legtöbb szavazatot.

Az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában - rendező, női, férfi főszereplő, női, férfi mellékszereplő, operatőr, forgatókönyv (játékfilmek és tévéfilmek esetében egyaránt), vágó, zeneszerző, díszlet/látvány/jelmeztervező, smink-, fodrász-, maszkmester és hangmester – adnak majd ki díjakat.

A legtöbb szavazatot kapott 5-5 alkotás és alkotó közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással döntenek majd a nyertesekről. A díjátadót március 11-én este a Vígszínházban rendezik meg. Ott derül majd ki, hogy kik kapják a 23 kategóriában kiosztandó Magyar Filmdíjat.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

2018. november 28-tól öt napon keresztül a budapesti mozivásznakon rendeznek villámcsődületet az elmúlt év legizgalmasabb animációs sztárjai.

Anabel Montesinos és Marco Tamayo (foto Valuska Gábor)

Gálakoncerttel ért véget november 11-én a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál.

plakát

Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi vezetője nyitja meg a 15. Verzió Filmfesztivált este 7-kor a Trafóban.