2018. június 24. - vasárnap

A Nem vagyok boszorkány nyerte a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját

Kinyomtatom...
(Shula) jelenet a filmből

Április 13-án este az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 25. Titanic záró gáláján adták át a Hullámtörők-díjat.

A Borbély Alexandra színművésznőből, Dobos Tamás operatőrből és Török Ferenc rendezőből álló háromtagú zsűri elmondta, hogy „elvarázsolta a zsűrit ez a mágikus afrikai történet, mely a XXI. századi boszorkányság, a stigmatizáltság és a kirekesztettség sokkoló hatású meséje. Felejthetetlen tekintetű főszereplőlány, megrázóan igaznak ható, mégis képtelen abszurditás. Ugyanakkor gyönyörűségesen egyszerű fényképezés, csodás zenehasználat. Felejthetetlen film.”

A Nem vagyok boszorkány főhőse a 9 éves afrikai kislány, Shula, akit egy apró incidens miatt boszorkánysággal vádol egy falusi asszony. Rövid tárgyalás után bűnösnek találják, és a sivatag közepén álló boszorkánytáborba szállítják. Itt a többi lakóhoz hasonlóan egy hosszú szalagot kötnek rá, amit egy nagy fához erősítenek. Megfenyegetik, hogy ha szökni próbál, kecskévé változik. Új életét boszorkánytársaival és egy kormányhivatalnokkal osztja meg, aki kihasználja ártatlanságát. Shulának el kell döntenie, hogy elfogadja-e a sorsát, vagy mindent kockára tesz a szabadságért.
Egy újkori boszorkányüldözés történetét meséli el első nagyjátékfilmjével a zambiai születésű Rungano Nyoni. A nemrégiben a legjobb debütáló brit filmesnek járó BAFTA-díjat és a Brit Függetlenfilmes díjat Emily Morgan producerrel megosztva elnyerő forgatókönyvíró-rendező izgalmas, provokatív és globálisan érvényes műve a babona és a rituálék kötelékébe ragadt, kegyetlen társadalom képét vázolja fel szatírikus humorral. David Gallego operatőr A kígyó ölelése után ismét költői látványvilágot teremtett, ezúttal színesben.

A film az idén negyedszerre megrendezett Scope100 online filmfesztivált is megnyerte. A Kreatív Európa által támogatott, párhuzamosan hét európai országban futó közönségedukációs program és verseny győztesei automatikusan moziforgalmazásba kerülnek, így a Nem vagyok boszorkány hamarosan látható lesz a hazai mozikban, várhatóan a nyár folyamán.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Josihide Muroja

Több mint 45.000 szurkoló látogatott ki szombaton a Duna-partra, hogy megnézhesse, amint a világ legjobb pilótái elszáguldanak a Lánchíd alatt és a Parlament előtt.

fotó Somay Márk

A rajongók a Red Bull Air Race legendáival is találkozhatnak a tököli reptéren.