Egy tisztességes pápaválasztós film. Majdnem végig. Ugyanis sokan úgy fogják érezni a sztori utolsó csavarja után, hogy mégsem annyira tisztességes ez a film. Ennél konkrétabbat nem lehet mondani anélkül, hogy valamit el ne szpojlerezzünk a történetből.
Március 8-én ért véget a 5. Dialëktus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál. Idén 6 napon át négy versenykategóriában indultak filmek szerte Európából, hogy elnyerjék az Aranyszarvas díjat.
A fesztivál leginkább abban különbözik a többi magyar filmfesztiváltól, hogy itt szinte kizárólag dokumentumfilmek kerülnek vetítésre. Ez az a kissé fura műfaj, ahol a legtöbb filmes szabályt fel lehet rúgni, mint például az időkorlátot, amit a nagyjátékfilmeknél már megszokhattunk. Ez itt egyszerűen nem létezik. Egy dokumentumfilm lehet 8 perc vagy 93 perc de létezik 24 órás is.
A zene, mint a film szinte kötelező eleme se szerepel sok dokumentumfilmben, ami egyesek számára kicsit unalmassá is teszi őket. Ehhez hozzájárul a viszonylag kevés vágás és a statikus kamera. Sok esetben a kamera csak ki van rakva az asztalra és felveszi a történteket.
Egy szabályt viszont mindenképpen be kell tartani: valós eseményekről és emberekről kell, hogy szóljon.
Nem véletlenül François Truffaut volt francia kritikus és filmrendező szerint a leghamisabb film a dokumentumfilm.
Ezt a szemléletet nehéz elsajátítani, mert ilyenkor sokkal mélyebben kell nézni a filmet, ahhoz hogy le is kössön és ezt nem feltétlenül pattogatott kukoricával a kezünkben fog megtörténni.
Idén 27 országból 206 nevezés érkezett, de közel fele nem került levetítésre. A legtöbb filmet viszont két külön napon is adták, így ha lemaradtunk volna az egyik vetítésről, egy másik időpontban megnézhettük.
A filmfesztiválokhoz szinte már kötelező jelleggel hozzátartó kísérő rendezvények is voltak, így hallhattuk például Rutkai Bori és a Specko Jednot. De a tavaly szeptemberi Busho filmfesztiválról is vetítettek le filmeket.
A filmek kiválasztásánál nagy segítség volt, hogy mindegyikről volt egy kis leírás és a honlapon filmrészletek is voltak fent. Így nem csak egy ügyesen megfogalmazott bevezető miatt mehetettünk el, hanem valóban belekukkanthattunk a filmbe is, ugyanis dokumentumfilmeknél nem szokás trailert csinálni.
Az idei fesztiválon a mi válogatásunk a következő:
- Rock-Monolog (Rock-monológ)
- Inshallah Beijing (Inshallah Peking)
- Sermiligaaq 65°54'N, 36°22'W
- Noshinto Shamporo (Lányom, Shamporo)
- Stone Pastures (Kőlegelők)
A következő filmek nyertek Aranyszarvas díjat:
- A "Chicago tömbház", avagy történetek a liftből (Chicagoblok, verhalen uit de lift)
- Gyumri (Gyumri)
- Csempelevél
- Csodák a hegyen (Hillside Beauties)
Reméljük jövőre is folytatódik a Dialëktus.
A fesztiválrajongóknak meg nem kell sokáig várniuk, mert nemsokára indul a Titanic Filmfesztivál. Találkozunk ott.