A 97. Oscar®-díjátadót március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetíti Magyarországon a Disney+. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy®-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista Conan O'Brien először lesz az esemény házigazdája.

2019. március 24-én, vasárnap 18 órakor.
A Makám Encián c. új lemezén, erre az alkalomra verbuválódott csapattal jelentkezik. Bede Sári énekesnő már több ízben erősítette a Makám sorait az elmúlt tíz év során, Gyulai Csaba pedig az együttes vokális korszakának kezdetén volt ütőhangszeres játékosa és gadulkása a csapatnak.
Szabó Árpád hegedűs újonnan csatlakozik a Makámhoz, míg Boros Attila basszusgitáros az alapformáció mellet az újnak is az erőssége.
Krulik Zoltán Sík Sándor verseire készült dalai után az est további részében a Makám örökzöldjei mellett Weöres Sándor versei csendülnek fel, s a ritkán hallható Robinzon Kruzo dalokból is hallhatunk ízelítőt.
Jegyár: 1000 Ft
Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest, Templom u. 2-10.