Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
2019. június 23. - idén az Ivan&The Parazol lép fel először, vendége: Tátrai Tibor.
Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, ami az élő fellépeseken olyan hatást vált ki a közönségből, amit leginkább a hatvanas, hetvenes évekbeli koncertfelvételeken láthatunk. Az Ivan & The Parazol rövid idő alatt lett komoly tényező a hazai zenei életben. Közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg. Nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.
2019 márciusában megjelent az Exotic Post Traumatic című albumuk a holland Butler Records kiadásában. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. A munkát a Grammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányította. Két dalban a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher is közreműködött. A lemezbemutató turné idén májustól Európa nagyvárosaiban indul, majd a hazai helyszínek után a lezárása Amerikában lesz.
A Volt egyszer egy Ifipark koncerten fellép:
Vitáris Iván - ének
Balla Máté – gitár
Beke István - klimpír
Tarnai Jani - basszusgitár
Simon Bálint – dobok
Vendég: Tátrai Tibor
A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött a Budai Ifjúsági Park, röviden Ifipark, amely zenés-táncos szórakozóhelynek indult, később a magyar rock fellegvárává vált.
Az Ifipark régi-új színpadán 2019-ben harmadik alkalommal lépnek fel a nagy generáció tagjai, megidézve azt az ikonikus szórakozóhelyet, nosztalgikus hangulatot, amelyről szüleink máig csillogó szemmel mesélnek. Idén fellép Kovács Kati, Charlie, Deák Bill Gyula, az EDDA, az Ős-Bikini, Tátrai Tibor és a Piramis. Idén nyáron az új generáció tagjai is bemutatkoznak a kultikus helyszínen.
1961 és 1984 között működött a Budai Ifjúsági Park, fellépett itt mindenki, aki a hazai könnyűzenei életben számított: Beatrice, Bergendy, Deák Bill Gyula, EDDA, Hobo Blues Band, Hungária, Illés, Karthago, Kex, Korál, Kovács Kati, Metro, Mini, Omega, Ős-Bikini, P. Mobil, Piramis, Sakk-Matt, Syrius, Taurus, Tűzkerék és még sokan mások. A nagy generáció idény nyáron ismét megidézi azt az ikonikus szórakozóhelyet, nosztalgikus hangulatot, amelyről szüleink máig csillogó szemmel mesélnek.
A Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozat lezárásaként június 23-tól szeptember 21-ig olyan legendás zenészek hozzák el még egyszer az egykori park hangulatát, mint Kovács Kati, Charlie, Deák Bill Gyula, az EDDA, az Ős-Bikini, Tátrai Tibor vagy a Piramis. Ők azok, akik átadják az Ifipark stafétáját és színpadát az új generáció képviselőinek Zsédának és az Ivan&The Parazol zenekarnak, hogy hamarosan újabb és újabb legendák szülessenek egy a kultikus helyszínen.