Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Mesebalett a Vörösmarty Színházban.

Mesebalett a Vörösmarty Színházban.

Pécsett nem áll meg a kultúra, sőt!

Levetítik az Isteni kéz című dokumentumfilmet a legendás erdélyi brácsásról, koncertet és táncházat muzsikálnak a szászcsávási zenészek.

Gálaelőadás a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére.

A látogatók továbbra is élvezhetik a kiállításokat és programokat.

A Budapesti Fesztiválzenekar is elérhető lesz a Symphony nevű új, komolyzenei streamingfelületen.

A világ egyik legismertebb Moholy-Nagy-kutatója, a művészettörténész és kurátor, Ifj. Dr. Botár Olivér (Oliver A. I. Botar) veheti át a Moholy-Nagy-díjat 2022. október 27-én Fülöp József rektortól a MOME Campusán.