Elkaplak!

Gálaelőadás a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére.

Elkaplak! címmel indított programot 2014-ben a Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére.

„Jövőt építeni a múlt tisztelete és folyamatos ápolása nélkül nem lehetséges.” E mottó jegyében szervezik immár nyolc éve rendszeresen a támogatásra létrehozott cirkuszi gálát. A korábbi évek hagyományait követve az esten ingyen lépnek fel a Jókai Mór novellája ihlette Melyiket a kilenc közül? című előadás művészei, ezzel segítve a szépkorú művésztársakat. Emellett az előadás teljes bevételét is nekik ajánlja fel az intézmény a szakszervezettel közösen. 

„A Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete által közösen szervezett előadás sokkal több, mint egy kulturális-művészeti esemény. Ez a program őszinte példamutatás a gondoskodásra. Ez az önmagán túlmutató üzenet nemcsak egy esemény szeretne lenni. Olyan tett, amely példájával kihat az egész évre, a szemléletmódunk egészére: a sikereik csúcsán járó fiatalok, az aktív artistapályájuk közepén lévő következő nemzedék tagjai gondoskodnak azokról, akiktől tanultak, akiknek köszönhetik a szakmájuk mesterfogásait, tiszteletét és szeretetét.” - fogalmazta meg a támogatás célját Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.

Ezt az üzenetet erősíti, hogy a műsor létrejöttében közreműködő valamennyi résztvevő – a porondostól a zenészig, az istállómestertől a fellépő világsztárokig – ingyen dolgoznak a műsoron.

Gálaelőadás teljes bevétele a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére.

„Ilyenkor karácsony előtt jó, ha megállunk egy pillanatra, és köszönetet mondunk azoknak a veterán mestereknek, akiktől tanultuk a szakmát, a művészetet, akik tanácsaikkal vagy példamutatásukkal irányt mutattak nekünk. Segítettek, hogy egy fogás tökéletes és biztonságos legyen, egy trükk fejlődni tudjon, tehetséges és szépreményű tanoncból kiváló és sikeres, és nem utolsó sorban boldog és az életet minden ízében örömmel megélő artistákká váljunk. Nem feledkezhetünk meg azokról, akik egykor elindítottak minket a pályánkon, és akik akkor a fülünkbe súgták: „Repülhetsz, ELKAPLAK!” Nem engedhetjük őket sem leesni.” – fogalmaz Novákovics Noémi artistaművész.

A jótékonysági előadás november 6-án 11:00 órakor látható a Fővárosi Nagycirkuszban.