Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Március 20-ától limitáltan a kiválasztott mozikban országszerte látható lesz az Andrea Bocelli 30: The Celebration, magyar felirattal. A nagyszabású eseményre komoly sztárgárda jött el vendégszerepelni, akikkel akár egy nagy hollywoodi film is könnyedén eladható lenne.
Egy lélegzetelállító természetes toszkán amfiteátrum, a Csend Színháza ezúttal megtelik zenével, a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli ugyanis szülővárosában ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját. A háromnapos eseménysorozaton a Maestro repertoárjából számos „csak egyszer az életben” típusú előadás hangzott el, ráadásul díszes sztárvendégei még különlegesebbé tették az esték hangulatait, megismételhetetlen duetteket adva elő. Bár már a táj is páratlan szépségű hátteret biztosít a természeti adottságaival, a színpad látványa sem akar attól lemaradni, így Bocelli karrierje felejthetetlenül és méltó módon lett megünnepelve. A The Eras Tourt és Billie Eilish, az O2 Arénában adott koncertjét is dirigáló Sam Wrench ezúttal sem okozott csalódást rendezőként.
Az ünneplésben részt vett többek között Sofia Carson, Brian May a Queenből, Ed Sheeran, Jon Batiste, Russell Crowe, Will Smith, Johnny Depp, Placido Domingo, Eros Ramazotti, Laura Pausini, a Bocelli család és még sokan mások. Az egész össznépi hangulatot nem hiába hasonlították egy Oscar partihoz. A koncertfilm 150 percben foglalja össze a legérdekesebb dalokat, ráadásul bepillantást nyerhetünk a zártkapus fogadásra is, ahol Bocelliék és a vendégek egy klasszikus szülinapi kerti partit is tartottak a rendkívül szép toszkán vidéken.





















