Az HBO saját gyártású Harry Potter-sorozatában a hatszoros Emmy-díjas, kétszeres Tony-díjas, Olivier-díjas, BAFTA- és Oscar-jelölt John Lithgow lesz látható Albus Dumbledore szerepében; Minerva McGalagonyt a Tony-, Golden Globe- és Olivier-díjas, Oscar- és Emmy-jelölt Janet McTeer alakítja; Perselus Pitont az Emmy- és BAFTA-jelölt Paapa Essiedu játssza; Rubeus Hagrid szerepében pedig a BIFA-jelölt Nick Frost lesz látható. Mindannyian a sorozat állandó szereplői közé tartoznak majd.
85 éves a világ első chatprogramjának atyja: Joseph Weizenbaum a számítástechnika és az informatika egyik úttörője.
Weizenbaum 1923. január 8-án született Berlinben. A családjával együtt vándorolt ki az Egyesült Államokba. Weizenbaum a detroiti Wayne Egyetemen tanult és számítógépek építésével foglalkozott.
1966-ban vált világhírűvé. Megalkotta az „Eliza” nevű szoftver, amely az első chatprogram a világon. Ez a szoftver képes volt egy pszichiáter és a betege közötti beszélgetés modellezésére.
A szakember idővel teljesen kiábrándult a számítástechnikából, mert úgy gondolja, hogy az emberek egyre inkább függenek a technológiáktól és a gépektől.
1995 óta ismét Berlinben él. Igyekszik felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne legyenek túl naívak a számítógépekkel kapcsolatban. "A haladás azt jelenti, hogy lépünk egyet előre, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez a lépés a helyes irányba visz bennünket. A technológiai fejlődést kritikusan kell szemlélni, nemcsak az átlagembereknek, de maguknak a fejlesztőknek is. A kutatásokat mindig társadalmi összefüggéseikben kell nézni ….. Olyan mesterséges világot hoztunk létre, ahol már nincs valódi tapasztalat. A legfontosabb, hogy megtanuljunk felelősségteljesen bánni a technológiákkal. Jó példa erre, hogy sokan elfelejtik az internetet eredetileg katonai célokra fejlesztették ki. Ehhez képest ma a világhálón fellelhető információknak legfeljebb a tíz százaléka használható, a többi adat szemét. Tény, hogy vannak igazi gyöngyszemek is. Ma mindenki azt hiszi, elég a Google-t használni, pedig a legfontosabb, hogy először megtanuljunk helyes kérdéseket feltenni. A jó kérdések olyanok, mint egy tudományos kísérlet."