Közreműködik Vázsonyi János szaxofonművész.

A kiállítást 2020. január 14-én 18 órakor a Kultúrkúriában (1028 Budapest, II. kerület, Templom u. 2-10.) Kirsten Geelan, a Dán Királyság nagykövete és Feledy Balázs művészeti író nyitja meg. Ősz Ilona az Iparművészeti Főiskolán végzett 1968-ban. Mestere: Eigel István volt. A festőnő hazai karrierjét elhagyva 1976-ban Dániába költözött, és ott lett ismert képzőművész. A festészet és a grafika mellett díszlet- és jelmeztervezéssel, könyvillusztrációk készítésével foglalkozott, és országos sikereket ért el. Európában több nagyvárosában volt kiállítása. 2015-ben költözött végleg haza. Hazatérését követően a Kultúrkúrában kerül sor a művésznő első hazai, újbóli bemutatkozó önálló tárlatára.  Ősz Ilona különleges hazatérő életmű-kiállításán a Jelenések könyve alapján készült illusztrációi, szakrális festményei, valamint zene- és táncművészet és cirkuszművészet keltette ihletettségből készült festményei láthatók.

Ősz Ilona festőművészről

Tom Jörgensen művészettörténész - a Jyllands Posten művészeti kritikusa, a Kunstavisen dán művészeti folyóirat főszerkesztője - írása:

„Örökké izzó képi világ

Ha egy szóval kellene jellemezni Ősz Ilona munkásságát, akkor ezt a szenvedélyes kifejezéssel tenném. Noha klasszikusan képzett alkotóról van szó, aki az arány, a kompozíció, a perspektíva tanok fegyelmével a vérében alkot, képei szétrobbantják kereteiket. Művészettörténeti inspirációit tehát nem az újklasszicizmusban kell keresnünk, hanem a manierizmusban, a barokkban, az expresszionizmusban. E korszakok, irányzatok azok, melyek dinamikai, érzelmi, kompozícióbeli határokat törtek át, s melyek Ősz Ilona minden nézőpontján, aspektusán érezhetők, s melyeken átsüt ez irányú elkötelezettsége. Olajképei, akvarelljei, rajzai mind-mind látványok, víziók, álmok és emlékek feszítő magjából erednek. S ami létrejön: kitörésre váró, kényszerítő, örvénylő, megállíthatatlan folyam. Mindez mindent áttörő szenvedély, ellentétben azzal, ahogy az emberiség zöme, szinte szakaszosan éli a kiszabott idejét (most boldog vagyok, most szerelmes vagyok, majd gyászt érzek, talán utána dühöt, most extázisban vagyok, majd kétségbeesem).  Ősz Ilonánál mindezek csupán különböző oldalai egyazon fogalomnak, melyet emberi létezésnek nevezünk. Képi világa az erotikus motívumoknak valóságos bőség szaruja. Szép fiatal nők, férfiak csak épp megmutatják magukat vagy enyelegnek, csókolódznak, táncolnak, érzékeny búcsút vesznek egymástól vagy vadul szeretkeznek. Itt nincs helye női passzivitásnak, belenyugvós, eltűrős magatartásnak. Ősz Ilona képein a nők, lányok, asszonyok elsöprő erejűek, szédítőek. Férfi legyen a talpán, aki várakozásaiknak – közelség, szenvedély – megfelel. A nemek találkozása ebben a festészetben lehet kifinomult, csábító rituálé vagy vad pasodoble érzelmekkel: ölelkezés, méghozzá életre-halálra… Ez utóbbi itt a lényeg: élet-halál. Ősz Ilonánál a szerelem nem kis hangulatos vacsora egy olasz kertvendéglőben, hanem egy játszma, ahol a „mindent vagy semmit” a tét. Kockázat, melyben az is benne van, hogy az ember, halálra sebezve, elhagyva, elárulva magára marad. Tragédia, talán halál is leselkedik egész idő alatt, de hiszen ez a szenvedély lényege, s itt félmegoldások nem lehetségesek.

Ősz Ilona témái között megtaláljuk az Énekek énekét és a Jelenések Könyvét. Az első gyönyörű, érzékeny és érzéki, láttató fogalmazásban magasztalja a szerelmet, a világ szerelmi költészetének egyik alapköve. A másikban minden iszonyatával jelenik meg az Apokalipszis, a Jó és a Rossz utolsó, mindent eldöntő leszámolása, világunk összeomlása, s az új menny és föld születése… Jutalom és büntetés. Rendkívül figyelemreméltó e két mű képi megjelenítésében az intenzitás. Egyik oldalon az önfeledt, eksztatikus szerelem, másik oldalon a borzalom, a félelem, az ítélet. Mint két oldala egyazon éremnek. A nappal és az éjjel. Az emberi létezés Janus-arcú.

Ősz Ilona egész munkásságát átszövik a kemény kontrasztok, gyakran paradoxonok. Sok képzőművésznél beszélünk - valamiféle zeneiségre utalva – zenei érzékenységről vagy, hogy munkáik valóságos „szín szimfóniák”. Ősz Ilona esetében ezek egészen rendkívüli mértékben jellemzőek (természetesen nem a tömegprodukció, nem a main-stream, nem a sláger-zeneiség jegyében). Nem csodálkozunk azon, hogy több festményén felbukkan az ördög muzsikusa, Niccolo Paganini. A Mester szinte ember feletti virtuozitása, sátáni kisugárzása úgy illik a képekhez, mint kesztyű a kézhez, amikor a festő dühös, heves, de elmélyülten tudatos ecsetvonásokkal teremti meg a pulzáló, hullámzó energia áramlatokat. Egy sor képen Paganini egy mai szél turbina parkban bukkan fel. Ez egy kedvenc „csele” Ősz Ilonának, amit szívesen alkalmaz. Legyenek bibliai, mitológiai, történelmi, irodalmi vagy mesebeli figurák képein, őket hirtelen berántja a mi mai ipari, technikai világunkba. Ezek nem várt, megdöbbentő helyválasztások helycserék, s a festő ekképpen demonstrálja a régi példázatok lehetséges aktualitását. Ganymedes és a boszorkányok seprűn repülnek ár Manhattan felett, a felhőkarcolók között. A Napkirály, XIV. Lajos a londoni Docklands-ban ölelgeti barátnőjét. Hamlet és Ofélia egy repülőtéren várakoznak… Igen… Hazugság, szerepjátszás, csalás, tragédia és komédia. minden időkben az emberiség jellemzői voltak.

Van azonban egy hely Ősz Ilona festményeinek világában, ahol a csend uralkodik. és ez a csend nagyon beszédes, totális és fájdalmas. Egy sor festményén ábrázolja gyerekek magányát. Gyerekekét, akik talán árván maradtak a történelem számtalan háborúinak egyikében. Sérültek, menekülnek az éhség, nyomorúság, a kétségbe esés elől vagy áldozatai annak az egyedüllétérzésnek, magánynak, amit paradox módon éppen a mi, mai, jóléti társadalmainkban ismerünk, ahol bőségben vannak az anyagi javak, de szűkében vagyunk az emberi közelségnek, meghittségnek. Ezekre a képekre nehéz – kemény feladat – ránézni, de fontosak, szükségesek!

Az egész magával ragadó, letaglózó, felvillanyozó univerzum elsősorban egy négy színcsaládból álló színskálát használ: fehér-vörös-fekete-világossárga. Éppen az Apokalipszis lovainak színei. Színek, melyeknek hagyományos szimbolikája ártatlanság- szerelem- vér-agresszió-áldozatkészség-halál. Érdekes párhuzam, hogy ez a négy szín dominál Edvard Munch palettáján is. Munch, a szenvedélyes, kimondhatatlanul bonyolult norvég észak legfontosabb hozzájárulása úgy az expresszionizmushoz, mint a szimbolizmushoz. Egyébként ugyanis az a különös, hogy nem a szenvedély az, ami általában Északról eszünkbe jut. Nem kívánom a skandinávokat – s velük saját magamat – megsérteni, de főleg az ésszerű, megfontolt, kontrollált, átgondolt, gyakran gátlásos, halk beszédű, spontaneitás nélküli, szenvedélytelen jellemzések illenek életvitelünkre. És jórészt művészetünkre…

Ezért nem volt könnyű Ősz Ilonának megvetni a lábát a dán művészeti talajon. Siker mindig rengeteg volt. Kezdve bemutatkozásától, 1982-től, a patinás Galeria Birkdamban. Nagy elismerések a jelenlévő, jelentős, kortárs dán művészektől – Robert Jacobsen, Wilhelm Freddie,  Poul Winther, Kai Lindemann -, akik jellemzően az expresszív világra nyitott alkotók. Sok dán számára viszont Ősz Ilona munkái akkor – és máig tartóan – túl drámaiak, túl erőteljesek, túl érzelem gazdagok. Ennyi szenvedélyhez egyszerűen nem szoktunk hozzá. Biztosan elmondhatjuk, hogy az ő tisztelői azok a dánok, akiknek szintén nem skandináv tűz lobog a vérében.

Ősz Ilona jelenlétét több helyen, s erősen megéreztük a dán, kortárs művészetben. Példa erre erős, egyéni és halálbiztos képessége a portré festészetben, amely sok feladatot hozott számára. Portréiban ugyanazok az erények mutatkoznak meg, mint egész munkásságában. Közelség, érzékenység, temperamentum: legjobb arcképein átsüt a szenvedély, legyen alanya akár a dúlt lelkületű költő, mint F.P. Jac, a lázadó, dühöngő, kritikus energia karakterét viselő, istenien szép, fiatal Carsten Jensen, a bölcsességet és iróniát képviselő történész Palle Lauring, a humanista, csendes intenzitású szívsebész Gösta Pettersson vagy a díva-sugárzással bíró nagy színésznő, Ghita Norby.

1997-ben egy teljesen egyedülálló, soha nem látott csoportképet alkotott, melynek címe: A dán szauna. Ezen az ország vezető férfiúi, kulturális személyiségek, politikusok, sportolók láthatók, sőt a trónörökösünk is, méghozzá anyaszült meztelenül. Együtt. Sebezhetőek, erőteljesen humorosak, ellazultak, huncut mosollyal, ördögi vigyorral, ki-ki a maga módján… Amilyenek mi mind vagyunk, ha eltávolítják az álhomlokzatot/álarcot és önmagunk maradunk.

Ősz Ilona életműve soha nem lankadó szenvedélyt, kielégíthetetlen kíváncsiságot, gátlástalan humort képvisel, s mindehhez párosul embertársaival mély empátiája. Mindez, együtt fölényes mesterségbeli tudásával teszi őt egy teljességgel hasonlíthatatlan, a szó legnemesebb értelmében unikális, parázsló művésszé.”