A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Július 3-án, 3 hónap után, 3 időszaki kiállítás.
Budapest újkori és jelenkori történetét feldolgozó Kiscelli Múzeum július 3-án három időszaki kiállítással nyitja újra kapuit. A nagysikerű Ragyogj! Divat és csillogás tárlat a kialakult vírushelyzet miatt állva maradt a bezárt múzeum templomterében, így a látogatók szeptember elejéig megnézhetik a csillogás divattörténetét feldolgozó kiállítást. A Kiscelli Múzeum gyűjtésbe kezdett, hogy a Covid-19 krízis emlékezetes, fővároshoz kapcsolódó emlékeit megőrizze.
„A Ragyogj! Divat és csillogás kiállítás is kiegészült divattervezők által készített szájmaszkokkal, de múzeológusaink továbbra is várják plakátok, falragaszok, távolságot jelző matricák és minden egyéb a karanténhoz kapcsolódó tárgyat a budapestiektől. Április óta a múzeum falán lógnak, de csak júliustól láthatóak a Budapest Fotófesztivál Testkép – Akt a kortárs magyar fotográfiában című kiállításnak képei, emellett Vincze Ottó: Vigyázz! Nagyfeszültség térinstallációja is újra látható a múzeum belső udvarán. Továbbá a múzeum állandó kiállításai, valamint a gyönyörű kastélyépület is újra bejárható.
A múzeum bár nem volt látogatható, a Kiscelliben nem állt meg az élet a vírushelyzet alatt sem, több online sorozatot is indítottak kollégáink. Ilyen volt a fotógyűjteményből a Budapest megvár sorozat, az építészeti gyűjtemény Virtuális leletmentés és Építészeti tervek élőben sorozatai, a 100 év divattörténete a textilgyűjteményből. A Segítünk az oktatásban és a Menedék otthon sorozatok a Fővárosi Képtár gyűjteményéből válogattak. Természetesen gyűjteményeink is tovább bővültek ebben az időszakban, ezt az online gyarapodási naplóban követhettük. Műhelysztorik sorozatunkban pedig munkatársaink mindennapjaiba engedtünk betekintést. A Vasárnapi Barangoló című múzeumpedagógiai sorozat is az internetre költözött.
Boldogok vagyunk, hogy újra a valódi térben találkozhatunk Önökkel. A múzeumunk mindent elkövet, hogy meg tudjuk tartani a kellő távolságot egymástól, de mégis közvetlenül kapcsolatba kerülhessünk.”
A Kiscelli Múzeum újra várja a látogatókat július 3-tól.