Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Közép-Európa Táncszínház idei évadának első bemutatója.
A különleges előadásnak ígérkező darab koreográfusa Cserepes Gyula, aki 2019-ben a Közép-Európa Táncszínház Ifjú Koreográfusok Fóruma programjának nyertes pályázójaként készítette el Tiszavirág című demonstrációját, mely mostani új, Bardo című bemutatójának egyfajta kiindulópontjának tekinthető. Ezen kívül a darabban először lép otthoni színpadra a KET négy új táncművésze, Barna Krisztián, Bozsányi Liliána, Gyevnár Réka és Joó Renáta. És miért itthoni? Mert három őszi fesztiválfellépés után újra, ismét a Bethlen Téri Színház ad otthont a KET nem csak mostani, de az évad elkövetkezendő előadásainak is.
Bemutató: Október 20. és 21., 19 óra, Bethlen Téri Színház
A bardo a tibeti buddhizmusban a köztes lét elnevezése, ezen felül az élőlény létezési szintjének átmeneti állapotait is ezzel a névvel illetik. A buddhizmus szerint ezek az átmeneti időszakok a legalkalmasabbak a mögöttes, tiszta tudat felismeréséhez. Így például számon tartanak olyan bardokat, amelyek az élet során is megtapasztalhatók: az emberi lét, az álom, valamint a meditáció bardoja.
Tiszavirág című munkájában Cserepes Gyula koreográfus a mulandóságra fókuszált. Ezt a gondolatmenetet folytatva, mintegy belenagyítva az efemeritás fogalmába, a születés, valamint a halál pillanata kezdte el foglalkoztatni. Vas János (Gyula egykori néprajz tanára) segítségével a magyar nyelvterületen fellehető, az emberi élet kezdetét és végét kijelölő két pillérhez kötődő hagyományokat, szokásokat, hiedelmeket vizsgálva jutott odáig, hogy a köztes lét állapotára összpontosítson új előadásának létrehozása során. A majdani előadás egyrészt a már említett néprajzi források felhasználásával alkotott színpadi képek és jelenetek áramlata. Másrészt a Tibeti Halottaskönyv (Bardo Tödol) által inspirált színpadi rituálé, amely kísérletet tesz arra, hogy az illékonyt megragadja, a láthatatlant megmutassa, az elmúlást – egy pillanatra – kimerevítse.
Cserepes Gyula Jugoszláviában született, magyar anyanyelvű családban nőtt fel, táncolni nyolc évesen kezdett. Néptáncot a Fóti Népművészeti Szakközép- és Szakiskolában, kortárstáncot a Budapest Kortárstánc Főiskolán tanult. Először a budapesti Közép-Európa Táncszínház, majd a ljubljanai En-Knap Group tagja volt. 2012 óta szabadúszó alkotó és előadóművész. Az elmúlt években a svájci Cie József Trefeli és Cie Philippe Saire előadásaival Brazíliától Iránig, Ausztráliától Dél-Koreáig, Mozambiktól Mexikóig a világ számos országában fellépett. Önálló előadásai a helyspecifikustól az interaktív táncelőadásig ívelő skálán mozognak. Munkájának kiindulópontja a ritmus, mint univerzális nyelv, így ötvözve saját nép- és kortárstáncos hátterét, hogy ezeken az alapokon elindulva olyan innovatív előadásokat hozzon létre, melyek a táncnak az esszenciáját, az ember életében betöltött alapvető szerepét kutatják.
Előadók: Barna Krisztián, Bozsányi Liliána, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Adrienn, Joó Renáta, Ungi Krisztián
Fény: Dézsi Kata, Zene: Mádi László
Stylist: Farkasdy Szilvia
Koreográfus: Cserepes Gyula
A koreográfussal készült mini-interjú itt olvasható.