40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.
Szomjas György filmrendező eddig 12 dokumentumfilmet készített azokkal a népi zenészekkel és énekesekkel, akik kiemelkedő tehetségük legjavát adva meghatározó módon segítették a magyar népzene- és néptánc-kutatást, valamint a táncházmozgalmat is. A színpadi produkciókat és a mulatságot most, február 20-án a Fonó Budai Zeneházban forgatják.
A programban fellép: Agócs Gergely, Árendás Péter, Barta János, Berecz András, Bob Cohen, Fekete Antal „Puma”, Havasréti Pál, Kallós Zoltán, Kelemen László, Kerényi Róbert, Korpás Éva, Kozma Gyula „Kosztya”, Lányi György, Lengyel „Türei” László, Ökrös Csaba, Pap István „Gázsa”, Pribojszky Ferenc, Sebő Ferenc, Soós András, Tárnoki Beatrix, Tintér Gabi és Fitos Dezső, Kocsis Enikő táncosok.
A gálaműsor után táncház a Pajtában.






















