Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
1 üveg méz = 3 Föld-körberepülés.
A méhek a világ legfontosabb fajai közé tartoznak, példányszámuk azonban sajnos folyamatosan csökken. Hogy megelőzzék kipusztulásukat, számos kezdeményezés jött létre – egy közülük Charlie Agar nevéhez fűződik, aki az amerikai Texas állam szívében üzemelteti méhmentő cégét. Fanatikus csapata csípések százaival sem törődve gyűjti és költözteti át veszélybe került szárnyas barátainkat. Tevékenységüket a Charlie méhmentő cége című alkotás rögzítette, amelyet nálunk a Viasat Nature természetcsatorna mutatott be. A dokumentumsorozat rámutat arra, hogy miért létfontosságúak ezek a kis csíkos állatok a mezőgazdaság, meg úgy általában a földi túlélésünk szempontjából.
Íme néhány érdekesség a méhekről és a méhészetről:
1. A méhek egy kirepülés során akár ezer virágot is felkereshetnek. Egy-egy ilyen körút valamivel több mint fél óráig tart, és kb. 70 milligramm nektár begyűjtését eredményezi, azaz egy kilogramm méz összegyűjtéséhez nagyjából kétmillió virág meglátogatására van szükség.
2. Egy méh átlagosan 24km/h sebességgel tud repülni, azaz az említett kétmillió virághoz nagyjából 144.000 km-nyi utat kell megtenniük. Számoljunk utána: egy üveg mézért háromszor körbe kell repülniük a Földet!
3. Ha már a számoknál járunk, érdemes tudni, hogy a méhek született matematikusok! Az hagyján, hogy a méhkasban teljesen azonos méretű sejteket építenek – amelyekben a nektárt gyűjtik össze –, de képesek kiszámolni a távolságot, a szögeket és azt is tudják, hogy a Föld gömbölyű. Szükségük is van arra, hogy tisztában legyenek a távolságokkal, ugyanis a munka során akár 4-5 km-re is elrepülhetnek a kaptártól.
4. Már 10.000 évvel ezelőtt is gyűjtöttek mézet a vadon élő méhektől, a középkorban pedig leginkább a kolostorok, apátságok foglalkoztak méhészéttel, ahol méhviaszból gyertyákat készítettek, illetve mézsört főztek – mindkét termék nagy népszerűségnek örvendett.
5. A méhészek munkája évszakonként változik. Tavasszal és nyáron figyelemmel kísérik a kaptárokat, a rajzást és a virágzást, továbbá segédkeznek a szaporításban is. Később megszervezik a vándorlást, majd begyűjtik a mézet, amelyet aztán a célnak megfelelően feldolgoznak. Ősszel felkészülnek a méhek telelésére, télen pedig a kiüresedett kaptárokat készítik elő a következő szezonra.
6. Jelenleg a méhészek legnagyobb küldetése a méhek életben tartása. A kártevők, az erdőírtás, a virágok egyre nagyobb hiánya, a tömeges megbetegedések, a növényvédő szerek és a klímaváltozás miatt a méheket kihalás veszélyezteti. Azt pedig már a Mézengúz animációs film is reálisan szemléltette, milyen láncreakciót indítana ez el. Ezért vannak országok (pl. Kína), ahol már kézzel porozzák be a virágokat.
Kis lépésekben ugyan, mégis óriási tettvággyal és odaadással segíti ezt a projektet Charlie Agar, a Charlie méhmentő cégének főhőse, és lelkesedését megannyi méhcsípés se törheti le.