Mától november 14-éig tart a 24. MittelCinemaFest, ahol nyolc kortárs olasz filmet és egy klasszikust nézhet meg a közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban és a szegedi Belvárosi moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a rendező, Pif jelenlétében.

Rockbuli Budakalászon.
Azt, hogy valóban újraindult a koncertélet Budakalászon, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Takáts Eszter múltheti jazz-pop koncertjét máris egy újabb dupla esemény, a KFT-ből jól ismert Bornai Tibor és Karinthy Vera egyedülálló külön projectje, a Bornai-Karinthy duó előadása, és a SATÖBBI zenekar különleges rockbulija követi szeptember 24-én pénteken, a Faluház kerthelyiségében.
A KFT zenekar idén lett éppen negyven éves. Vajon miben reménykedett az a négy fiú, akik akkoriban kiléptek munkahelyükről, hogy „közveszélyes munkakerülővé” válva belevágjanak a kalandba, ami azóta is tart? A szocializmus vége még nem látszott. Ami aztán azóta történt velük, a sok megvalósult álom, füstbe ment terv, öröm és fájdalom mára valóságos legendává nemesült. Ezekről a történelmi pillanatokról mesél Bornai Tibor, a zenekar zeneszerző-szövegíró-énekese, így a jól ismert dalok ezen az estén kicsit más fényben csillognak majd.
A SATÖBBI együttestől pedig jobb, ha senki nem vesz komolyan semmit! Annál is inkább, hiszen azt állítják magukról, nindzsa-űr-horror-kommandó-rockot játszanak. És ez így kerek.
2021. szeptember 24. péntek, 19:00
Kós Károly Művelődési Ház kerthelyisége, Budakalász
Az esemény linkje itt.
Belépőjegy elővételben: 2000 Ft.




















