Nyáron kerül a mozikba Steven Spielberg sci-fije, a komoly mozieseménynek ígérkező A leleplezés napja, amelyben a rendező ismét hitet tesz amellett, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, és a földönkívüliek látogatása bármikor bekövetkezhet. Sokan azt várják, hogy Spielberg új opusza az UFO-filmek következő korszakát hozza el, pedig az idegenek eddig is köztünk voltak, legalábbis a mozikban.

2010. április10-én egy igazán ritkaságszámba menő koncertnek lehetnek tanúi mindazok, akik szeretik, ha egy produkcióban több műfaj egymást kiegészítve olvad valami igazán különleges eggyé.
A számos hazai zenekar meghatározó tagja, Kovács Ferenc által alapított Magony muzsikájában a jazz, a magyar és a balkáni zene ízét klezmerrel is fűszerezi, s a sokszor népzenei indíttatású kompozíciókban lehetőség adódik a közreműködők egyéni sokoldalúságának megcsillogtatására is. Ezen az estén sem lesz ez másként, hiszen Kovács Ferenc hegedűjátékának izgalmas ellenpontja lesz Alexander Balanescu klasszikus alapokon nyugvó virtuozitása, mindehhez olyan muzsikusok működnek közre, mint Balogh Kálmán, Szandai Mátyás és Bede Péter. A zenekar hazánkban kizárólag ezen az estén, a Művészetek Palotájában látható majd ebben a felállásban.

























