„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

A Nigun – a név jelentése: dal szavak nélkül – korábban szerepelt már a Müpa Hétfő esti jazz sorozatában, a mostani, 2010. április 12-i fellépésre azonban két Grammy-díjas vendég is elfogadta a meghívást a New York-i avantgárd zenei közösség tagjai közül.
Matt Darriau-t a Klezmatics alapítójaként, míg Steven Bernsteint a fővárosi underground jazz egyik kedvenceként tartja számon a közönség. Az együttes és vendégei a kelet-európai zsidóság hagyományai mentén egy sokszínű, szabad tradícióból és az amerikai keleti part progresszív áramlataiból táplálkozó muzsikával örvendezteti meg a Fesztivál Színház látogatóit, melynek során felcsendülnek az együttes kiadásra váró albumának szerzeményei is.
Európában kizárólag a Nigun követi azt az irányvonalat, amelynek eredői az elmélyült spiritualitásban és a mai jazzben egyaránt megtalálhatóak, zenéjét egymást kiegészítő ellentétpárok – hagyomány és modernitás, kötöttség és improvizáció, nyugalom és felszültség – jellemzik. És hogy a következő hétfő est igazi élmény maradjon, arra garanciát jelentenek a vendégek: Matt Darriau klarinétos-szaxofonost a Jazziz szakújság az elmúlt huszonöt év 150 legbefolyásosabb jazz-zenésze közé választotta külön hangsúlyozva, hogy ő emelte be a balkáni ritmusokat a jazzbe, míg Steven Bernstein trombita-, kornett- és slide-trombita- (harsona és trombita ötvözete) művész az amerikai show-biznisz egyik legfoglalkoztatottabb zenésze, zeneszerzője. Számos filmzenéje nyert komoly szakmai és közönségdíjat, s olyan világsztárokkal dolgozott már együtt, mint Marianne Faithful, David Murray, Bill Frisell, Elton John vagy Sting.
A Nigun, valamint Matt Darriau és Steven Bernstein Hétfő esti jazzét ezúttal is a Hétfő esti jam követi a Bohém Étterem különtermében. A mostani rendezvényen Ávéd János, a legifjabb hazai jazzgeneráció kiemelkedő tagja és triója jamel majd, hogy még kötetlenebb formában adhasson teret az improvizációnak, az örömzenének – a jazznek.