Légy diákzsűri tag május 27 – június 1. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon! A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass.
Zsoldos Péter születésének évfordulója a science-fiction és a fantasy hazai ünnepe.
Vetítésekkel, beszélgetésekkel és természetesen a róla elnevezett díj átadásával várják a nézőket a Cinema MOM-ban április 20-án. A Pannónia Entertainment ismét vendégül látja a délutántól estig tartó egynapos Ellenpont Minifesztivált, amelynek idei partnerei a Roboraptor, a Libri és a Papageno. A program négy pontból áll és 15:30-tól kb. 22:30-ig tart majd a szünetekkel együtt.
15:30: MOME rövidfilm program
A fesztivál keretében levetítésre kerül egy nagyjából egyórás blokk magyar sci-fi animációs rövidfilmekből. Az összeállítás a Kecskeméti Animációs Műhely és a MOME fiatal alkotóinak munkáiból tevődik össze, ezzel támogatva a sci-fi műfajában értékes műveket készítő magyar filmeseket. A blokkban látható lesz:
a 17 perces Remete sziget Mariai Gábortól,
a hét és félperces A forrás és a torony Kádár Melindától,
a 22 perces A mosógépen túl Molnár Esztertől,
és a 10 perces A World in Chaos David Crisptől
17:00: Kerekasztal beszélgetés a magyar fantasztikus filmek helyzetéről
Scheirich Zsófia, a Roboraptor szerkesztőjének vendégei olyan rendezők, akik az elmúlt egy évben egészestés, sci-fi elemeket is tartalmazó filmekkel jelentkeztek. Itt lesz:
Baranyi Benő, a tavaly májusban bemutatott ifjúsági időhurkos Zanox – Kockázatok és mellékhatások direktora;
az újságíróból filmessé avanzsált Zsótér Indi Dániel, a tavaly nyáron az HBO Max-on debütált, majd a hónap elején Koppenhágáig eljutó szkeccsfilm, A Karantén Zóna rendezője,
valamint Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta, akik a Berlinálén induló, március végétől pedig a hazai mozikban is aktuálisan futó rotoszkóp animációval készült, 2123 disztópikus Magyarországán játszódó Műanyag égbolton dolgoztak hosszú éveken át
18:00: A Zsoldos Péter-díj átadása
A legismertebb magyar science fiction író születésnapján adják át a róla elnevezett elismerést a legjobb regény, novella és fordítás kategóriákban, amelyet rövid beszélgetés követ a díjazottakkal.
20:00: ingyenes filmvetítések
Előzetes regisztrációhoz kötötten lehetőség nyílik majd megtekinteni az 1979-es első Star Trek mozifilmet (143 perc) és az 1997-es Halálhajót (96 perc) Sam Neill és Laurence Fishburne főszereplésével.
Bár nem a minifesztivál része, de ugyanezen a napon indul a Pannónia Entertainment Rambo trilógiás eseményének második hete, így az esti vetítésekkel némileg párhuzamosan, 19:30-tól a Rambo II. is műsoron lesz a Cinema Momban, az már rendes jegyvétellel látogathatóan.