Kempf Márta Anna új filmje október 24-én kerül a magyar közönség elé. A népzene és modern magyar zene kapcsolatát bemutató film olyan neveket szólaltat meg mint Presser Gábor, Bródy János, Lovasi András vagy Kiss Tibi. A Kispál és a Borz vagy akár Quimby szövegírói és énekesei beszélnek élményekről, tapasztalatokról és személyes hatásról a népzene tükrében.

Mint az a sajtóvetítésen is elhangzott, a szerzők egy többrészes, egymástól is külön-külön egészet alkotó, a Vertigo média gondozásában megjelent dokumentumfilm sorozat végére értek a legújabban megjelent Akkord című filmmel. Ebbe a sorozatba tartozik a Volt egyszer egy téka, Volt egyszer egy képregény, Magyar Hangja…, és a Varrat című filmek, melyek mind-mind bemutatják a magyar kultúra egy szeletét. Az Akkord tesz most pontot ennek a projektnek a végére, de azt a szerzők is kihangsúlyozták hogy ezek önálló alkotások is egyben.

Maga az Akkord tulajdonképpen egy őszinte, kedves dokumentum, ahol zenészek felszabadultan és közérthetően beszélnek személyes tapasztalataikról és hogy hogyan is hatott rájuk a népzene. Kodály és Bartók munkássága visszatérő elem, hiszen tulajdonképpen ők kezdték el a kárpát medencei népzene tudományos kutatását és megőrzését. Szintén érdekes pont, ez egyben a film egyik kérdése is, hogy mi is az a népzene: modern vagy klasszikus, városi vagy vidéki? Tulajdonképpen maga a klasszikus népzene már Bartókék alatt hanyatlott, hiszen az akkori ‘városi’ cigányzene lassan kezdte kiszorítani. Ugyanígy a mai urbánus közeg a maga eklektikusságával mintha ugyanígy rátelepülne a régebbi formákra. A megszámlálhatatlan forma mint Jazz, Country, Pop, Rap és így tovább mind hatnak egymásra de mind a múltból is merítenek. Bródy János megosztja sejtését, hogy sok amerikai műfajban a közép európai bevándorlók, köztük a magyar népzene elemeit véli felfedezni. Mások vallanak gyerekkori élményeikről, mikor és hogyan kerültek kapcsolatba a népzenével.

Sok modern dal is elhangzik a film alatt, ezek a stáblista végén olvashatók, nagy sajnálatomra viszont olyan gyorsan lement hogy nem tudtam magamnak leírni, pedig szívesen meghallgattam volna később. Tulajdonképpen annyiban csiszoltam volna  a produkción, hogy egy bizonyos módon nagyobb terepet adtam volna a zenei élménynek. Nem arról van szó, hogy kevés volt a zene (sőt!) de valahogy egyik darab sem tudott teljesen megszólalni, mindig csak részletek hangzottak el, így az én általam soha nem hallott de egyébként érdekelt dal is túl rövid betekintés volt arra hogy a néző azt ténylegesen befogadja. Pedig akár a népzene modern kori előadása akár a Kodály és Bartók által is leírt zenei elemek megismerése mindenképpen érdekes terület. Számomra szintén nehezen befogadható volt még a kalocsai mintás lány sétálása Budapesten. A maga régi, vidéki, letűnt korokat idéző ruhájában valóban tetten érhető a régi és új közötti szakadék, a modern város utcáival és járókelőivel valamint a népviseletbe öltözött lány a maga díszes ártatlanságával, de ez ebben a formában kissé erőltetetten hatott a számomra. Persze ettől ez még lehet egy erős mementó hogy a néprajz sokszor már csak muzeális elem, igazából átadta helyét valami újnak.

Összességében egy szerethető és gondolat ébresztő dokumentumfilm lett az Akkord melyben találkozik a régi és az új, a népzene és a modern magyar zene, melyet a néző által is jól ismert művészek tesznek még befogadhatóbbá.